Házasság Hete Makón

Házasság Hete Makón

2018-02-13 10:34:24
Szerző: Szabó Anita
Család
Előadás
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Makói Csoportjának meghívására tartott előadást Bíró László tábori püspök a Korona Szálló dísztermében

"A család öröme mindannyiunk öröme" címet viselő rendezvény a Házasság hete nemzetközi kezdeményezés része volt, amely az elköteleződés fontosságára hívja fel a figyelmet, szerte a világon. Húszesztendős a Házasság hete kezdeményezés, amelyhez hazánk egy évtizede kapcsolódott. A változatos programokkal színesített hét nap a családok ügyét és az elköteleződés fontosságát helyezi középpontjába. 2018-ban Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita házaspár vállalta, hogy képviselői lesznek a kampánynak. Az ő ötletük volt az „éltető sodrásban” mottó, amely összefoglalja a rendezvény szellemiségét és jelképezi a kapaszkodót, amit egy élettel teli házasság jelent. 

Makón a novemberben újjáalakult Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja kapcsolódott be az országos felhívásba. Dr. Nagy Jenő elnök és Biró István görögkatolikus parókus, a szervezet titkára invitálták meg Bíró László tábori püspököt, hogy az elköteleződés ünnepén méltassa a téma jelentőségét.  – A házasságon alapuló család az életet jelenti. Nem konzervatív intézmény, hanem jövőbe mutató érték, mondhatjuk, a társadalom humán tőkéje – hangsúlyozta az előadó, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense. Majd hozzátette, ez a kapcsolódás egy szövetséget jelent, amelynek a legfontosabb eleme a párbeszéd. Mert, ha nincs a felek között dialógus, akkor csak a falak tartják össze a házasságot.

Az előadó idézett Ferenc pápa Amoris Laetitia című apostoli buzdításából is, amelyből kiemelte, hogy számos veszély is fenyegeti ma a szentségi kapcsolatokat, többek közt a sodródás a világgal, a technológiai szemlélet és az én-központúság is. – Sajnos sok minden gátolja a személyességet, ami pedig a legfontosabb tényező lenne. Időt kell szánnunk egymásra, és arra, hogy döntésképes gyermekeket neveljünk. A keresztény házasságokban a két ember egymás és Isten felé indul el egyszerre és ez a mindent megosztás helye is – összegezte személyes hangvételű és történetekkel alátámasztott mondanivalóját Bíró László püspök, aki egy elgondolkodtató és megfontolandó idézetet is megosztott a hallgatósággal: „Azzal köss házasságot, akivel az oltár elé állsz!”

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...