Házasság Hete Pécsett

Házasság Hete Pécsett

2017-02-22 13:57:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Család
Pécsett is voltak programok a Házasság Hetén

Hazánkban idén 10. alkalommal rendezték meg a Házasság Hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Ennek részeként a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Borostyán Egyesület vetélkedősorozatot szervezett párok számára, emellett volt párkapcsolat-építő játék, vagyis Szerelmi kalandtúra. Ennek célja, hogy a párok az izgalmas heti feladatok során közös élményeket szerezzenek. Az öt állomásból álló vetélkedőn a párok - minden korosztályból - egy menetlevéllel indulhattak, amelyben olyan feladatok voltak, mint például egy közös séta a Mecsekben a Kis-Tubesig.

A Házasság világnapja Pécsett püspöki szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyházban, majd a Dóm Kőtárban voltak előadások, kiscsoportos beszélgetés, és még a jubiláló házaspárokat is köszöntötték. Az estén Zajácz Gábor, görögkatolikus parókus atya is megáldotta a házasokat. Az estét sörkóstoló, teaház és tánc zárta.

A fotókat Steinerné Nagy Henriette készítette.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...