Házszentelés a hajdúnánási lakásotthonokban

Házszentelés a hajdúnánási lakásotthonokban

2024-01-17 09:39:35
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Hajdúdorogi Főegyházmegye
gyermekvédelem
A görögkatolikus egyház több mint egy évtizede vállal jelentős szerepet többek között a gyermekvédelem területén.

Ebben az évben is személyesen ment el és tartott házszentelést Kocsis Fülöp metropolita a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthonaiban és anyaotthonában. A főpásztor kora délután érkezett Hajdúnánásra, ahol már nagyon várták. A nappaliban a görögkatolikus szertatásnak megfelelően az asztalra keresztet, gyertyát, a jobb oldalra Krisztus ikont, a bal oldalra pedig Istenszülő ikont helyeztek ki. Fülöp atyát elkísérte Gargya Zsolt intézményvezető, Lukács Imre lelkiigazgató, Tóth Lóránt lelkivezető, Hollik György tanulmány végzett papnövendék és a lakásotthonok szakmai vezetői is. Idén a házszentelések délutáni időpontban voltak, így a gyerekek nagy része jelen tudott lenni. Mindig különleges élmény számukra találkozni Fülöp atyával.A görögkatolikus házszentelési szertartást követően egy kis beszélgetésre is lehetőség adódott. A fiatalok azt mesélték, hogy igyekeznek jól tanulni és kivenni a részüket a házi munkából is. Van köztük olyan is, aki most készül az elsőáldozásra.

A görögkatolikus egyház több mint egy évtizede vállal jelentős szerepet többek között a gyermekvédelem területén, összesen 5 intézménye van, ebből három található a Hajdúdorogi Főegyházmegye területén. Több mint 1300 gyermekről gondoskodnak a rendszerben, őket 232 munkavállaló és 316 nevelőszülő látja el naponta.

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...