Helyek a Krisztussal és egymással való találkozásra - közösségi házakat szenteltek Hajdúdorogon

Helyek a Krisztussal és egymással való találkozásra - közösségi házakat szenteltek Hajdúdorogon

2022-12-02 13:43:49
Szerző: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Közösségi házakat alakított ki a hajdúdorogi önkormányzat és a Hajdúdorogi Főegyházmegye a hajdúdorogi szegregált területeken. Az épületeket Fülöp metropolita atya áldotta meg.

Éppen négy évvel ezelőtt alakult ki egy kis üde színfolt a hajdúdorogi roma telepen: az Istenszülőt ábrázoló úti ikonnal és gyümölcskerttel gazdagodott a Balogh Sándor utca. E területen „nőtt ki” ez év végére egy mintegy 40 négyzetméternyi közösségi tér, ami mellé férfi és női mosdó valamint zuhanyzást és mosást lehetővé tevő helyiségek is létesültek. A Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Hajdúdorogi Görögkatolikus Parókia kiemelten fontosnak tartja a szegregátumban élők közösségi és hitéletének előmozdítását. Ennek érdekében Magyarország Kormánya és a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség támogatásával történt meg a fejlesztés 27 millió forintból.

A szövetség támogatásának köszönhetően közösségi és hitéleti programokat is szerveztek valamint négy éven keresztül szociális földprogram valósult meg a telepen.

A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákjai pedig társadalmi felelősségvállalási programja révén látogatták a telepen élőket, melynek meg is lett az eredménye: egy fiatal hölgy, Farkas Ramóna 2022 szeptemberében a Debreceni Egyetem hallgatója lett. Tőle volt hallható az ünnepség elején a Szeretethimnusz, majd Fülöp metropolita atya kérte Isten áldását a közösségi ház eredményes működésére.

Épületek megáldásakor Zakeus története hangzik el, s ennek kapcsán kezdte elmélkedését Fülöp metropolita azzal, hogy gondolkozzunk el azon: vajon kik az egyház tagjai? A válasz nem is olyan könnyű, hiszen Krisztus másképpen tekint az emberre, első sorban nem a „klubtagok” vagy a „naplóba bejegyzettek” tartoznak hozzá.

Ha megkérdezték volna a krisztus korabelieket, hogy ez a Zakeus a Mesterhez tartozik -e, egyértelmű lett volna a válasz: nem! Az egyik legbűnösebb, másokat kihasználó zsidó ember volt ő, ám valami mégis ott volt a szívében, mert amikor meghallotta, hogy a közelében jár Jézus, mindenképpen látni akarta, valami vonzotta hozzá. Felmászott a fára, onnan próbálta meglátni Jézust, aki észre is vette ezt a gyarló embert.

„Zakeus gyere le” – szólította nevén azt a valakit, aki „nem tartozott a csapatba”, Krisztus követői közé, ennek ellenére Jézus észrevette, hogy valami ’megmoccant’ a szívében.  – Ez az apró mozzanat elég volt Jézusnak, ahhoz, hogy szállást kérjen tőle, majd megáldotta, megszentelte Zakeust, akinek meg is változott az élete, helyre akarta hozni azt a sok rosszat, amit korábban tett – világított rá metropolita atya. S hozzátette: nekünk is, keresztényeknek, híveknek, papoknak Jézusnak ezzel a tekintetével kell körbenéznünk s észre kell vennünk az elbújó, távolra került embereket, a bűnöseket, akik „nem tartoznak a csapatba”, nem követik a szabályokat, az előírásokat, de a tekintetekben meg kell látni, hogy a szívükben valami megmozdult. Nevükön kell őket szólítani, mert akit nevén szólítanak, annak máris megnyílik a szíve. Az Isten ismeri ezeket az embereket, s ha hiteles Krisztuskövetők vagyunk, akkor nekünk is ismernünk kell őket.

Fülöp metropolita atya köszönetet mondott azoknak a szakembereknek valamint Budai János diakónus atyának és Dalanics Zoltán parókus atyának, hogy Krisztus tekintetét, szeretetét el tudják hozni a „távol lévőknek, a csapatba nem tartozóknak”, akiknek ha szívük vágyik Krisztusra, akkor nekünk mindent meg kell tennünk, hogy oda is találjanak és Jézus beköltözzön a házukba.

A főpásztor végezetül elmondta: nem lakóhely, hanem a találkozás helye lesz a most megáldott épület, ahol a környéken élők tudnak egymással és Jézussal találkozni, az Istenszülő tekintete előtt.

A Petőfi Sándor utcában is közösségi teret szenteltek, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat koordinálásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében jött létre találkozási pont, 112 millió forint támogatással. Itt kondapark és játszótér is található.

Az ünnepségen Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke is jelen volt, aki hangsúlyozta, Hajdú-Bihar megye a program keretében 4 és fél milliárd forint támogatást kapott az ilyen típusú fejlesztésekre az elmúlt időszakban, ami a többi megyéhez képest kiemelkedő.

Horváth Zoltán polgármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy a városrehabilitációs pályázat a szegregátumokban élőnek és minden hajdúdorogi embernek segíti a mindennapjait, közvetlen vagy közvetett módon. A legfontosabb üzenet, valamint az önkormányzat és a görögkatolikus egyház közös célja, hogy a fejlesztéssel elfogadóbbá váljék a társadalom, amihez az első lépést most megtette az önkormányzat.

Sztojka Attila kormánybiztos is részt vett az eseményen, aki szerint nagy szükség volt ezekre a közösségi terekre és kiemelte, hogy egy erős nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha úgy tekint a helyi közösségekre, mint összetartóerőre.  – A görögkatolikus egyház egyértelműen mutatja meg, hogy nemcsak a lelki épüléshez járulhat hozzá, hanem sok esetben a helyi társadalom és a nemzet gyarapodásához is – hangsúlyozta. A politikus szerint Magyarország mindig akkor volt sikeres, amikor hittel teli intézkedéseket tett meg, egy erős nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha úgy tekint a helyi közösségre, mint összetartóerőre. – Ezek az életterek arra adnak lehetőséget, hogy egymás felé forduljunk, mert a keresztény gondolkodás ott kezdődik, amikor azt mondjuk: az erő a közösségben van.

Dr. Tiba István országgyűlési képviselő szintén jelen volt a szenteléseken. Ő beszédében úgy fogalmazott, a helyes út az, amikor a rosszabb, méltatlan körülmények között élő embereket megpróbáljuk behozni olyan helyre, ahol élhető színvonal biztosított a számukra.

Az önkormányzat a Petőfi Sándor utcai telken lévő két épület egyikéből közösségi-szociális épületet, míg a másikból lakóépületet alakított ki. A telekhatáron lévő épületből bérlakás létesült felújítással, átalakítással, valamint egy többfunkciós helyiség készült, mely közösségi helyiségként (oktatási, nevelési, szocializációs funkciókkal) működhet a jövőben.

A másik épületben az átalakítást követően szociális funkciók kaptak helyet, fürdési és mosási lehetőséggel, mely a komfort nélküli lakókörnyezetben nagy segítség a rászorulóknak

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek