Hétköznapi hősök

Hétköznapi hősök

2018-05-15 16:29:15
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Bemutatkoznak a koraszülött mentorprogram mentorai.

Tavaly szeptemberben kezdődött el a koraszülött mentorprogram – a régió valamennyi koraszülött intenzív osztálya, valamint a római katolikus, görögkatolikus és a református egyház támogatásával –, aminek átfogó célja, hogy az Észak-alföldi régióban az elmúlt nyolc évben világra jött koraszülötteknek és családjaiknak segítő kezet nyújtson.

Ennek keretében Az Újszülöttjeinkért, koraszülöttjeinkért Alapítvány lehetőséget kapott arra, hogy kiépítsen egy mentorokból álló hálózatot, debreceni, nyíregyházi és szolnoki központokkal. Az alábbi videóban Dr. Horváth Zsolt neonatológus, szakmai vezető mondja azt el miért is fontos, hogy minél több család (aki koraszülöttet és speciális igényű gyermeket nevel) értesülhessen arról, milyen lehetőségeik vannak és milyen segítséget kaphatnak az újszülött intenzív osztályról való elbocsátása után. Erre a linkre http://koraszulottekert.hu/index.php/munkatarsaink kattintva pedig minden mentort, „hétköznapi hőst” meg lehet egy kicsit közelebbről ismerni.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Dr. Horvath Zsolt neonatológus, mentorprogram szakmai vezető
VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...