A film előtt egyház kortörténeti bevezető előadást tartott Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa, a szakkollégium lelki igazgatója. Olyan érdekességeket igyekezett megosztani elöljáróban a hallgatósággal, amik iskolai tanulmányok alatt nem feltétlenül kerülnek elő.
Mint elhangzott, a szerzetesi közösségek a kereszténység felvétele óta Magyarország életének meghatározó tényezői voltak. Templomaikban, ispotályaikban, kórházaikban sokan kerestek lelki és testi gyógyulást. Birtokaik és házaik a magyar táj szövetének csomópontjai voltak. Évszázadok alatt a szerzetesi élet sokat változott, a középkor végére amikorra a reformáció gondolatai váltak népszerűvé, a nagy kolostorok kiürültek majd a nagy katolikus megújulásra új közösségek érkeztek az országba, új rendházak épületek. Immár többnyire a városokban, mert az új szerzetesi ideál az imádságos életvitelhez hasonló fontosságúnak tartott apostoli, karitatív és tanítói munkát is vállalt.
Parókus atya hozzátette: a rendek feloszlatása nem új keletű dolog, nemcsak a kommunizmusban történt ez meg, sajnos más évszázadokban sem értették meg ezt a világot, hiszen a szerzetesség a transztendenciának egy olyan közössége, amit egyik rendszer sem volt képes lényegében megragadni. „Azt szoktam mondani a szerzetesi lét olyan, mint a szerelem és a szerelmesekkel a hatalom nem tud mit kezdeni, mivel a szerelmes nincs otthon, máshol van, a szerelmével. Nem értette soha a szerelmet a diktatúra.” – magyarázta István atya.
Ehhez kapcsolódva elmondta, hogy II. József király a 18. század végén oszlatott fel Magyarország területén mintegy 180 kolostort, de a kommunizmusban tapasztalható módszerekhez képest jóval emberségesebb módon, hiszen karitatív, tanító területre irányította át a szerzeteseket. A történeti felvezetésből az is kiderült, hogy 1848-ban 14 női kolostor működött, a kiegyezés után viszont reneszánszát élte a hitbéli elköteleződésből származó megszentelt élet és 104-re nőtt számuk, míg férfi kolostorból 214 volt. Ezek a bencés, ciszterci, premontrei, piarista, ferences, domonkos, karmelita, jezsuita, szalézi, pálos szerzeteseket tömörítették.
„Mi görögkatolikusok is rendelkezünk szerzetesekkel: a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek rendjét 1939-ben alapították meg körülbelül 12 fővel Máriapócson. A nővérek a II. világháború árváit gondozták, de szűk tíz éven belül elzavarták őket.” – emlékeztetett István atya.
A régi és új közösségek az 1940-es években igyekeztek karizmájukat minél több helyre elvinni, ezt a lendületet törte meg a diktatúra, melynek egyik legfájdalmasabb időszakába, az 1950-es évekbe repíti vissza a nézőt a Magyar Passió c. film.
Leopold atya azon dolgozik szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és, hogy megtörjék, kegyetlen vallatások alá vetik. Volt diákját, a vallásnak hátat fordító fiatal tisztet, Keller főhadnagyot bízzák meg - Fjodorov őrnagy parancsára - a beismerő vallomás kicsikarásával, akinek az egyre durvább kínzások során a saját erkölcsi határait kell átlépnie. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat…
A vetítésre megtelt az Apolló Mozi, Kertész Mihályról elnevezett nagyterme. Nagy öröm volt ezt látnia a Magyar Passió alkotójának, Eperjes Károly színművésznek, aki mint mondta vannak olyan városok, ahol nem tűzhették műsorra a filmet a mozik...
A közönségtalálkozón Heller Zsolt esszéista/folkesztéta kérdezte a filmet rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyző Eperjes Károlyt, aki nem talált magának szavakat miután először látta a vágóasztalon az elkészült művet.
„Mint ember megtettem mindent, de úgy vélem, hogy ezt nem én csináltam, hanem olyan érzésem volt, mintha a Jóisten keze lenne az egészben. Hiú érzés talán, de azt gondolom, hogy engem a Jóisten ennek a filmnek az elkészítéséért küldött a földre. Amit eddig tanultam a színészetről, filmről színházról úgy érzem esszenciálisan ebben a filmben található meg.” – mesélte a művész. Szerinte az ember nem tehetséget kap az Istentől, hanem talentumokat, képességeket és ennek a „jó kifejtése a tehetség, a nem kifejtése a tehetségtelenség, öntörvényű kifejtése pedig gonoszság.”
Úgy véli a Magyar Passióban semmiféle gonoszság nincs. Ugyanis a gonoszság stációit is sikerült úgy ábrázolni, hogy azt emberek követték el és onnan is van visszaút. A legnagyobb üzenete, hogy bárki képes megtérni és az Istenhez visszatalálni. Ezért is lett a film angol címe: Mercy vagyis irgalom.
Eperjes Károly és az alkotók összesen kilencszer írták át a forgatókönyvet, a legutolsót már Eperjes maga jegyzi, mert úgy érezte a történészek és a dramaturgok az ÁVH-sok kegyetlenségeit erőteljesebben ábrázolták volna, de ő ezt nem akarta, hiszen nem ez a film lényege.
„Elképesztő károkat okozott a rendek feloszlatása hazánkban. Gondoljunk arra, hogy egy 15 milliós nemzetből kivettek 12 ezer intelligens katolikus nőt és férfit, kórházakból, iskolákból, szociális intézményekből. Nyugodtan lehet nemzet csonkításnak hívni. Ezért kell, hogy a film legnagyobb üzenete az irgalom legyen, mert erre van szüksége a nemzetnek, különben kipusztul.” – hívta fel a figyelmet Eperjes Károly színművész, aki azt is elárulta, hogy napokon belül Mel Gibson is megnézi majd a magyar alkotást. Mint az közismert, a világhírű művész rendezésében került a mozikba 2004-ben A Passió c. film, ami Jézus Krisztus szenvedéstörténetét mutatja be.