Hogyan végezzük a Krétai Szent András bűnbánati nagy kánont a televízió vagy a számítógép képernyője előtt?

Hogyan végezzük a Krétai Szent András bűnbánati nagy kánont a televízió vagy a számítógép képernyője előtt?

2020-03-23 09:06:05
Szerző: Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Böjt
imádság
Hasznos
Nagy kérdés! Ilyen talán még sosem volt, hogy az egyházi vezetők arra biztatták volna a híveket, hogy maradjanak szépen otthon, inkább ne jöjjenek a templomba. Mégis, most ez a helyzet. Mi imádkozunk a templomban, de azt mondjuk: MINDENKI MARADJON OTTHON! Persze, ez nem azt jelenti, hogy az otthon maradottak ne imádkozzanak. Sőt, épp ellenkezőleg. Van, aki a templomban, van, aki otthon, de imádkozzunk közösen.

Hogyan?

Alapvetően van ebben valami igazságtalanság. Míg az atyák itt állhatnak a templomban, az ikonosztáz előtt, láthatják a gyertyákat, sőt, tömjént is gyújthatnak, a híveknek ott marad a képernyő. No, ez az igazságtalanság nekem is fáj. Azzal lehet kicsit enyhíteni, ha ezúttal nem úgy tekintünk a képernyőre, legyen az tévé vagy számítógép, vagy akár a kis laptop vagy telefon, mint máskor, hanem úgy tesszük ki, mint az imádság egyik fontos eszközét, és mi magunk is így készülünk az imádsághoz.

Nem tudom, lehetséges-e a képernyőt az ikonok közelébe állítani. Vagy fordítva, a képernyő fölé, alá, mellé helyezni egy vagy több ikont. Alakítsuk ki a saját templomunkat odahaza! Tegyünk melléje gyertyát vagy mécsest. Legyünk ebben leleményesek, hogyan tudjuk kialakítani ezt a kis házi szentélyt, s – bármily furcsa – belekomponálva a képernyőt is. Ráadásul ezzel időben el kell készülni, hiszen nem szerencsés csalni, hogy majd fölvételről megnézzük, amit a templomban végeztek. Sokat számít, ha együtt, egyszerre imádkozhatunk. De talán azt az időt, amíg odaérnénk a templomba, ezzel az előkészülettel töltjük, nagyjából egyszerre érünk oda a fölkészülésben. A szobában elkészült a szokatlan templomtér, a templomban pedig minden elkészült, hogy kezdődhessék az imádság.

Ami még fontos, hogy a bizánci imádságainkat legjobb állva mondani vagy inkább énekelni. A krétaira ez különösen is érvényes. Hiszen minden egyes fohászra meghajlást vagy akár leborulást is lehet végezni. Ezt érdemes is. Egészen másként él a lélek, ha a test is segíti a munkáját. A keresztvetések, meghajlások, leborulások, főként az ének mind ezt segítik. Ez nem csak a templomban, hanem a saját otthonunkban is így működik.

S a végére még egy. A Krétai kánon nagyon hosszú, több órán át tart. Ha valaki belefárad, nyugodtan ki lehet kapcsolni. Vagy esetleg szólhat tovább, de el lehet menni közben pihenni! Ne legyen emiatt senkinek lelkiismeret furdalása! Ez a templomban is így van, hogy e hosszú szertartásokból ki mennyit tud jó szívvel befogadni, annyit tegyen. Annak nyilván nem sok értelme van, hogy ott kínozzuk magunkat a képernyő előtt. De az is butaság volna, ha lelkiismeret furdalással tudnánk csak otthagyni a kialakított imasarkot. Amennyit az életünkből rá tudunk szánni, amennyi az erőnkből, lelkesedésünkből telik, annyit legyünk ott az atyákkal együtt az imában, az Úrral! Az lesz kedves neki. Persze, kerüljük a könnyelműséget is, ne hagyjuk félbe az első néhány fohász után!

Jó imádságot! Ilyen még sosem volt. Reméljük, nem is lesz. De ezért is érdemes jól föl- és kihasználni! Mindnyájunkat segítsen ebben Isten Szentlelke!

Március 23-án, 17 órától kezdődik a szertartás az Attila téri Főszékesegyházban. Ide kattintva, online bárki bekapcsolódhat az imádkozásba.

A szertartás szövege ide kattintva tölthető le.

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...