"Hordozzuk egymás terhét" - elindult a jelentkezés a Szent Damján táborba

2019-03-27 09:53:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Damján
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Idén sem maradhat el a nyár egyik legjobban várt tábora, a Szent Damján, ahol egymás terhét hordozva tölthetnek el egy hetet önfeledt szórakozással a fogyatékkal élő emberek és önkéntes segítőik. A tábort augusztus 4-9 között szervezik meg, az első napot megelőz egy felkészítő nap az önkéntes segítők számára.

Jelentkezni április 30-ig lehet az alábbi linkeken:

Jelentkezés önkéntesnek: itt

Jelentkezés táborozónak: itt

Kérdés esetén szívesen állnak a szervezők rendelkezésre a: szentdamjantabor@gmail.com e-mail címen, illetve a +36 30 386 2790-es telefonszámon.

A Szent Damján tábor immár évtizedes hagyományokra tekint vissza. A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre a Szent Damján Kört azzal a céllal, hogy minden tag egy szellemi fogyatékkal élő gyermekért is imádkozik napi imája során. Ezzel párhuzamosan a Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthonba kezdtek járni, hogy az ott élő sérült gyermekekkel foglalkozzanak, játszanak, énekeljenek és különböző szabadidős programokat szervezzenek közösen. A papnövendékekben a lelki kapocs mellett egy személyes kapcsolat is létrejött. Kialakult egyfajta érzékenység, mellyel a sérültek felé tudnak fordulni. Évközben már nem csak a Magdaléneum lakóival szerveznek közös délutánokat, hanem a környező hasonló intézményekbe is eljárnak. Felmerült részükről az az igény, hogy - lehetőségeikhez képest - segítsenek a gyermekeken, és azok családjain. Ezért szervezték meg az első Szent Damján tábort, mely a Damján Kör egész éves munkájának koronája lett. A táborban való részvétel a kezdetektől fogva ingyenes a gyermekek számára. A költségeket adományokból és pályázati pénzekből finanszírozzák a szervezők.

A tavalyi táborról készült beszámolónkat ide kattintva nézhetik meg.

A tábor célja

A tábor célja, hogy azokon a családokon segítsen, ahol fogyatékkal élő gyermek van. A papnövendékek felismerték, hogy az örömökön túl, amit ezektől a gyerekektől kaphatnak, mennyi nehézséggel, külön fáradtsággal is jár az az élet, ahol egy fogyatékkal élő gyermek színesíti a család mindennapjait. Ezért döntöttek úgy, hogy minden nyáron egy hétre átvállalják ezeket a terheket a szülőktől, és egy hétig nyaraltatják a gyermekeket. Az első tábor élményei, és sikere után a szülői visszajelzések tovább buzdították a kispapokat és a civileket egyaránt. A program kialakításának egyik legfőbb szempontja, hogy a táborozó gyermekek maradandó élményekkel térjenek haza. Az évközi látogatások során az a tapasztalat, hogy a programok elérik céljukat, a gyermekek számára minden évben kiemelkedő esemény a Szent Damján tábor.

Még több információ: itt

 

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek