Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon

2026-03-13 09:56:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Tóthné Espán Margaréta. Képek: Tóthné Espán Margaréta, Jaczkó Dániel
Debrecen
Karitász
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
óvoda
Húsvét a családban címmel szervezett rajzversenyt március 12-én a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat az Attila téri szolgáltatóponton. A versenyre a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodából és debreceni lakásotthonainkból összesen negyven gyerek érkezett.

Délelőtt Vígkedvű Mihály utcai görögkatolikus óvodánkból érkezett két csoport, összesen harminc gyermek a szolgáltatópontra. Az ovisokat Jaczkó Dániel, a főegyházmegyei karitász vezetője köszöntötte, röviden összefoglalva a szolgáltatópont munkáját. Elmondta, hogy ezen a helyen ruhaneművel és lábbelivel is tudnak segíteni a rászorulóknak és gyerekeiknek.

A jó hangulatot egy gyors kincskereső feladat alapozta meg, ami egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy a gyerekek alaposan körülnézzenek a szolgáltatópont polcai között. Papp Anita, a szolgáltatópont munkatársa egy piros pulóverről szóló mesével szemléltette munkájuk lényegét. A történet főszereplője a kukába is kerülhetett volna, miután kinőtték, de tulajdonosa inkább a szolgáltatópontba vitte, ezzel pedig esélyt adott neki, hogy új gazdára találjon.

A versenyen közelgő ünnepünkkel kapcsolatos alkotások készültek. Húsvéti tojások, terített asztalok, családrajzok jelentek meg a papíron. Többen pedig a templomot és a megfeszített Jézus Krisztust is lerajzolták.

A versenyen a zsűri döntése értelmében mindenki első helyezést ért el. Minden óvodás könyvet és plüssjátékot kapott ajándékba, a karitász munkatársai pedig a csoportok számára is készültek ajándékkal.

A szolgáltatóponton melegétel-osztás is volt ezen a napon, amiben az óvodások is segítettek.

Délután debreceni lakásotthonainkból érkezett egy 10 fős, általános iskolásokból álló csoport. A fiatalok is elkészítették húsvéti rajzaikat, amiket a kicsikhez hasonlóan ajándékkal jutalmaztak a szervezők. A lakásotthonosok a szolgáltatóponton elérhető ruhaneműkből is lábbelikből is választhattak.

A programot az EFOP-2.2.15-16-2017-00011 „Karitatív tevékenység infrastrukturális fejlesztése a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatnál" című projekt támogatta.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai