A Budai Görögkatolikus Egyházközség temploma megtelt hívekkel, akik ünnepi szertartás keretei között, közösen imádkoztak Mák Ferenc atyáért. Az „ezüstmisés” tábori lelkészt 1999-ben ezen a napon szentelték görögkatolikus áldozópappá a máriapócsi kegytemplomban. Családja, paptársai és a görögkatolikus hívek körében megtartott hálaadó Szent Liturgián Makláry Ákos jelenlegi, és Pásztor Bazil korábbi budai parókus közösen méltatták a nyugállományú tábori lelkész szolgálatát. Az ünnepi köszöntések során kiemelték és egyedülállónak nevezeték hivatását a honvédség kötelékében szolgáló lelkészek között, hiszen – ahogy hívei és barátai szólítják - „Feri atya” előbb, hivatásos katonaként kezdte pályafutását, s csak ezt követően, évtizedekkel később vette fel az egyházi rendet. Ez azért is egyedülálló, mert Magyarországon még nem volt példa arra, hogy egy állományban levő katona jelentkezett volna úgy, hogy a teológiai tanulmányok után katonalelkészként szolgálhasson.
Ferenc atya papi hivatása a kilencvenes évek elején öltött testet, az akkor már alezredesi rendfokozattal bíró, üzemanyagos szolgálatban különböző beosztásokat betöltő katonában. Az előtte álló biztos szakmai karrier helyett hallgatott a belső hívásra, és az akkor
megalakulófélben lévő Tábori Lelkészi Szolgálat kötelékében, elöljárói engedéllyel kezdte meg teológiai tanulmányait, melynek sikeres befejezése után pappá szentelték. Ezt követően is színes, példaértékű feladatok jutottak neki osztályrészül, hiszen a jelenleg is egyházi bírói széket betöltő áldozópap korábban a Tábori Püspökség püspöki titkáraként is szolgált, de huzamosabb ideig Kanadában is ellátta a magyar és angol katolikus híveket.
Saját - katonai és lelkész - hivatásáról egy számára meghatározó történettel elmélkedett az ünnepi szertartás végén: a Római Birodalom idején Tibériusz császár egy magas rangú katonatiszt emlékére pajzsot veretett. A pajzs egyik oldalán egy Homérosz-idézet volt olvasható: „Egy a parancs: védd a Hazát” – a másik oldalára pedig Horatius-tól ezt a mondatot íratta: „Sohasem múlunk el teljesen”. „Számomra a papi és a katonai hivatás ebben a két mondatban ötvöződik, e szerint élek és szolgálok. Az Isten által kínált örökéletre tekintve teljesítem a parancsot és terelem a híveket” - mondta köszönőbeszédében az ünnepelt nyugállományú ezredes.
Ezüstmisés jelmondatát egy ikonképre íratta emlékül, amely így hangzik: „Szívem mélyéből áldalak Uram, mert meghallgattad ajkam könyörgését.” (Zsolt 138,1)
A szerző fényképeivel