III. Falfestő tábor

III. Falfestő tábor

2022-06-28 09:59:53
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Szabadidő
Debrecen
Lassan hagyománnyá válik a Szent Efrém Iskola és a Debreceni Görögkatolikus Parókia Falfestő napközis tábora. Rögtön a tanévzárás után, 06.20-24. között rendezték meg immár harmadik alkalommal. A program népszerűségét jelzi, hogy évről-évre többen vesznek részt az alkotásban. Idén ötven, főként alsó tagozatos gyerek kapcsolódott ki ilyen formában. Kapin Istvánné beszámolója.

A Debreceni Görögkatolikus Parókia közösségi házának külső falát az előző két évben ószövetségi jelenetekkel díszítettük, Noé és a teremtés történetét festettük meg. Idén újszövetségi témát választottunk. Jézus Krisztus egyik ismert példabeszédét, a magvető történetét dolgoztuk fel.

Az első délelőtt Kapin István atya színes előadását hallgathattuk meg a magvető történetéről, a példabeszéd értelméről, és a saját életünkben megjelenő vonatkozásairól. A falfestés előkészítéseként csoportokban terveket alkottunk, „Búza Benőt” készítettünk a jó földbe hullott mag csírázásának megfigyelésére, papírmasé madarak megformálásával próbálkozunk és rajzos feladatokon keresztül jelenítettük meg az eseményeket. 

Kikapcsolódásképpen mozilátogatást is szerveztünk, sokat játszottunk, énekeltünk és a Kerekerdő Élményparkot is meglátogattuk, aminek nagy sikere volt a gyerekek körében. Természetesen legfontosabb feladatunk a hat méter hosszú falfestmény elkészítése volt. Nagyon szép lett az alkotás, amit pénteken, az ünnepi Szent Liturgián való részvétel után meg is szenteltek templomunk papjai.

A közösségi ház udvarának hátsó fala most már teljes, egységes képet alkot. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években is találunk helyet álmaink és elképzeléseink megvalósítására.

Köszönjük szépen a gyerekek fegyelmezett együttműködését és szeretetét:

Kapinné Szilvi néni, Szentesi Anna néni, Tompáné Orsi néni, Tóthné Nelli néni

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...