Idén is jó ügy érdekében báloztak Hajdúdorogon

Idén is jó ügy érdekében báloztak Hajdúdorogon

2019-02-26 10:05:06
Szerző: Miska Andrea
Szent Bazil Oktatási Központ
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szombaton tartotta hagyományos jótékonysági bálját a Görög Katolikus Középiskoláért Alapítvány az iskola tornacsarnokában. Idén hatszázan vettek részt a bálon.

Az összejövetelt 1996 óta minden évben megrendezik, négy éve Szilágyi Gábor intézményvezető atya szervezésében gyűlnek össze a görögkatolikusok.  

Az intézménynek, a szülőknek és a városnak is szüksége van a kötetlen találkozásra. A téli időszakban kevés olyan esemény hozza úgy össze az embereket, mint egy társasági összejövetel - mondta Szilágyi Gábor, a Szent Bazil Középiskola igazgatója és hozzátette: a rendezvény évről évre egyre több érdeklődőt vonz, a népszerűség oka a szeretetteljes légkör, a jó hangulat és a találkozás lehetősége. 

Intézményünk tornacsarnoka lehetőséget teremt a nívós esemény megrendezésére, a meghívott sztárvendégek  és az igényes vendéglátás, valamint a fehér, megterített asztal melletti időtöltés vonzó az emberek számára - véli Gábor atya.  

A bál célja minden esztendőben a hajdúdorogi Görögkatolikus Középiskola támogatása. A jótékony hozzájárulásokat intézményünk hangosításának korszerűsítésére és a tanulást elősegítő interaktív eszközökre fordítjuk - zárta gondolatait az intézmény vezetője.  

A bálozókat Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya is köszöntötte, majd Tiba István, a térség országgyűlési képviselője kívánt kellemes időtöltést a vendégeknek. 

A részvételi arány idén is bebizonyította, hogy van igény az ilyen nagyszabású közösségépítő rendezvényekre, hiszen ez évben hatszàz vendég mulatta az időt Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar és a Ham Ko Ham-mal közösen. A hajnalig tartó vigasság talpalávalójáról a Gyérmán Band gondoskodott. 

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe

Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – jön a metropóliai bál!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
 
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
 
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
 
"Éltet, táplál és fölemel minket" - Vízkereszt a debre...