Idősek napja Álmosdon összefogással

Idősek napja Álmosdon összefogással

2019-10-15 09:53:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett elsőként nótaestet Álmosdon a Roma Láng Egyesület és a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász - Oláhné Balog Tímea beszámolója.

A „Kéz a kézben” című közös pályázat soron következő, közösségi összetartozást erősítő rendezvénye több mint 130 nyugdíjas korúnak nyújtott felejthetetlen estét.

Az  eseményen Jaczkó Dániel parókus atya köszöntötte a szépkorúakat, Oláhné Balogh Tímea pedig fotókkal alátámasztva mutatta be  az elmúlt másfél év közösségépítő projektmunkájukat Álmosdon, Bagamérban és Hajdúdorogon.

A rendezvényen jelen volt Budai János diakónus is, aki a program elindulása óta szorosan együtt dolgozik a két szervezet vezetőjével. Beszédében felhívta az emberek figyelmét az adni jó érzésére, az elesettek megsegítésére és az előítéletre is, amely megmérgezi a lelket, megvakítja az embereket, így azok nem képesek sokszor a nyilvánvalót sem észrevenni.

A házias ízű vacsorát a Romaláng Egyesület tagjai, az álmosdi görögkatolikus és református hívek közösen készítették el. A vacsorát követően a Romaláng Egyesület vezetője asztaltársaságonként énekeltette meg a vendégeket.

A zenéről Tordai Zolán és zenekara, a hangulatról pedig a Debreceni Népi Együttes néhány ifjú növendéke gondoskodott. Búcsúzóul mindenkinek apró ajándékkal kedveskedtek a szervezők. A magas színvonalú rendezvény a visszajelzések alapján nagyon sikeres volt, ezért ezt a jeles napot jövőre még nagyobb keretek között tervezik megvalósítani. 

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...