Ifjúsági Zarándoklat - a kisfilm

Ifjúsági Zarándoklat - a kisfilm

2017-09-11 14:04:28
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
zarándoklat
A Görögkatolikus Médiaközpont összefoglalója

Százharminc kilométer – ennek megtételére vállalkoztak azok a görögkatolikus fiatalok, akik részt vettek az idei gyalogos zarándoklaton. Persze nem egyhuzamban kellett leküzdeni a Nagyvárad és Máriapócs közötti távolságot, de a napi 25-30 kilométeres átlag még mindig igazán tiszteletre méltó, főleg, ha figyelembe vesszük a forró időjárást. Erények erejével – szólt az immár 15. alkalommal megszervezett zarándoklat mottója, utalva az idei esztendő Szent László jubileumára. Hogy mennyire jól sikerült a közel egy hetes együttlét, jól mutatja, hogy bár az indulásnál még körülbelül 250-en voltak a résztvevők, a máriapócsi bazilikába már több mint háromszáz gyalogos érkezett meg, a menet közben csatlakozóknak köszönhetően. A Görögkatolikus Médiaközpont összefoglalója:

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Ifjúsági zarándoklat - a kisfilm
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
 
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán