Így telt a GrFC zarándoklat

Így telt a GrFC zarándoklat

2018-10-29 11:22:05
Szerző: Grfc klub
GrFC
Október 21-23. között a Budapesti Görögkatolikus Fiatalok Clubja által szervezett kis csapat zarándokolt el Újfehértóról Máriapócsra.

A táv 30 km volt, amit csaknem harmincan tettek meg egy nap alatt. A zarándoklat alatt a beszélgetés, csapatépítés mellett Kocsis Tamás atya vezetésével elmélkedést és csendes szakaszt is tartottak a fiatalok, majd parakliszt énekelve érkeztek meg - már sötétben - a kivilágított kegytemplomhoz.

Itt este gyertyafénynél imádkozták el együtt az Akatisztoszt, ami mindenki számára nagyon mély és közeli élmény volt.

Az ifjú zarándokok külön köszönetet mondanak a Kocsis család vendégszeretetét, akik nagyon finom vacsorával várták őket Újfehértón valamint a kállósemjéni egyházközségnek, hogy megpihenhettek náluk útközben, és a kisvárdai Krakk családnak illetve segítőiknek, akik igazi szabolcsi töltött káposztával vendégeltek meg mindenkit Máriapócson.

A zarándokok a jóleső fáradtság mellett lelki élményekkel gazdagodva és feltöltődve tértek vissza Budapestre.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...