Ikonfestő lelki napok Nyíracsádon

Ikonfestő lelki napok Nyíracsádon

2021-08-05 09:04:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tizedik éve rendezi meg a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia ikonfestő táborát. A tábor gondolatát Vereb Csabáné tanárnő vetette fel, aki rajztanárként és mélyen hívő keresztényként felfedezte az ikonfestészetben rejlő lelki elmélyülés csodás világát. Tóth Elek parókus atya, Jutka néni elgondolását felkarolva 10 éve már Nyíracsádon biztosít helyet az ikonfestő közösségnek, amit az egyházközség anyagiakkal is támogat.

Jutka néni először Kárpátalján ismerkedett meg ezzel a különös misztériummal, de azt szerette volna, hogy mások is részesülhessenek benne, egyrészt úgy, hogy ikonfestő kört szervezett Nyíracsádon, másrészt pedig azzal, hogy itt is legyenek ikonfestő összejövetelek.

Az ikonfestő napokat kezdetben Varga Tarzíciusz, kárpátaljai ikonfestő vezette, aki az ikonok olajfestékkel való alkotását ismertette meg a résztvevőkkel.  Később a Perspektíva és Stúdium Alapítvány támogatásával rendezték meg a táborokat, ahol Rausz Szilveszter és Polyák Zsófia ikonfestő művészek a hagyományos tojástemperával való festés rejtelmeivel ismertette meg a résztvevőket.

Sajnos, ebben az évben Jutka néni visszadta lelkét Teremtőjének, s most már fentről lett a tábor védelmezője.

Az általa megkezdett munka ennek ellenére nem állt meg: július 25-e és augusztus 1-je között jöttek össze az ország különböző helyeiről azok, akik az ikon világában is imádkoznak. Vajda Mihály egri diakónus vezetésével egy teljes hetet töltöttek tizenöten az ikonfestő napokon Egerből, Budapestről, Veszprémből, Debrecenből és Nyíracsádról.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...