Ikonszentelés Szolnokon - Élményfestés imádságban, közösségben

Ikonszentelés Szolnokon - Élményfestés imádságban, közösségben

2025-04-01 09:55:03
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kultúra
imádság
szórvány
Fesd meg velünk az első ikonod! – így szólt az izgalmas felhívás Urbán Ariel diakónus atya kezdeményezésére 2024 szeptemberében, Szolnokon. Többen is lelkesen válaszoltunk a hívó szóra, egyházközségen innen és túl. Oláh Csilla beszámolója.

Ariel nagyon szépen, lépésről-lépésre vezetett be minket ebbe a világba, a krétai ikonfestészet világába, ahol arra vállalkoztunk, hogy együtt imában és közösségben, mi bizony megfestjük első Krisztus-ikonunkat, a tanító Jézust. Bár az ikonfestésnek szigorú szabályai vannak, csodálatos volt megtapasztalnunk, hogy ugyan mindannyian ugyanazt az ikont vettük példának, ugyanazokat az anyagokat használtuk és ugyanazokat az instrukciókat kaptuk, mégis minden alkotás mennyire egyedivé formálódott a kezeink alatt. Ugyanazt néztük, átszűrődve önmagunkon mégis máshogyan tudtuk kifejezni, ábrázolni az értünk megtestesült Krisztust.

Számomra ez azt is jelenti, hogy ez az egyediség valamiképpen megmutatkozhat személyes istenkapcsolatainkban, és talán ránk, emberekre, Isten egyedi alkotásaira vetítve ez visszafelé is hasonlóan működhet. Életfeladatunk része tehát a személyes és egyedi utak keresése, ahol kapcsolódhatunk a Jóistenhez, aki szüntelen imára, mindennapi találkozásra, együttlétre vár mindannyiónkat. Vasárnap az Istennel való találkozás helyszíne és időkerete az egyház által úgymond biztosított, de aztán útjaink visznek minket tovább saját otthonainkba és vezetnek minket ki a világba és a hétköznapokba. Azért, hogy képesek legyünk életünk minden napján meglátni a Jóisten számunkra készített alkotásait, nekünk címzett ajándékait, nagy segítségünkre lehetnek az ikonok, főleg a saját kézzel és szívvel készített ikonjaink, amik már a festés folyamatában hatással vannak ránk és imára hívnak minket.

Legszebb emlékem, amire mindig emlékezni fogok, az egyediségen túl, mégis csak a közösségi léthez köthető.

Amikor befejeztük a teljesen soha be nem fejezhető festést, egyszerre kis földi mennyország nyílt meg közöttünk. Gyermeki örömmel konstatáltuk kezeink munkáját. Minden mosolygós szempár százszorosan tükröződött vissza egymásban és egy egyre erősödő és állandóan jelenlevő öröm ping-pong vette kezdetét. Ekkor elfelejtettünk minden földi gondot és szíveinkkel teljesen belefeledkeztünk ebbe a pillanatba. Pontosan ekkor vált közösségi élménnyé és valódi élményfestéssé számomra találkozásaink sorozata. Hálás vagyok érte és Értetek!

 

VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
 
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...