Imádkozni azzal a közösséggel ahová tartozunk - papnék lelkigyakorlata Máriapócson

Imádkozni azzal a közösséggel ahová tartozunk - papnék lelkigyakorlata Máriapócson

2019-07-08 09:19:50
Szerző: és fotó: Orosz István Imréné
Máriapócs
Nyíregyházi Egyházmegye
Szocska Ábel püspök
Papnéknak tartott lelkigyakorlatot Horváth Tamás teológiai tanár Máriapócson. Az öt napot érintő közösségi program lelki, szellemi, testi töltekezésre nyújtott lehetőséget a tisztelendő asszonyok számára.

A vasárnap esti vecsernyével kezdődött a Metropólia területén munkálkodó atyák feleségeinek szervezett lelkigyakorlat. Erre az imádságra Máriapócsra utazott Fülöp atya is. Egy pici faluból érkezett fiatal papné már ekkor meghatódott: „Tudjátok, itt gyönyörű a szertartás! Szép az ének…”

És szép volt a folytatás is, hiszen a kegytemplom minden liturgikus cselekményébe bekapcsolódtak: a reggeli imaórákba, az esti Szent Liturgiákba és vecsernyékbe. Ezeken kívül pedig – a lelkigyakorlat részeként – Parakliszokat is végeztek Tamás atya vezetésével, aki a teljes időtartamot együtt töltötte az asszonyokkal. Az atya nagy tudásának és mély gondolatainak köszönhetően nagyszerű egyéni elmélkedések és mély beszélgetések születtek, köztük egy Ábel atyával is, aki szintén meglátogatta a lelkigyakorlatozókat.

„Ami leginkább megfogott…, azok Tamás atya gondolatai, miszerint a hivatás, amit férjeink mellett vállaltunk, könnyebbé válik, ha Szűz Máriának Isten művébe való bekapcsolódása áll előttünk…”- szólt az egyik papné visszajelzése. De többen kiemelték, hogy észre és szívre ható, ahogyan Tamás atya tanított, Ábrahám áldozatvállalásán, Jónás különleges tulajdonságain keresztül. Hogy jó volt tudatosítani: minden áldozatnak és fájdalomnak van értelme, jó volt „ötleteket kapni arra, hogyan élhetjük egyre értékesebben (papnéi) életünket.” Másoknak az érintés és hit kapcsolatáról szóló előadás tetszett, ismét mások azt a részt emelték ki, amikor az apák családban betöltött szerepéről volt szó.

Egészen különleges szempontokat is hallhattak a Tisztelendő Asszonyok Maimonidész (1137-1204) orvostól vett idézetek kapcsán. „Kaptam muníciót a jövőre, de köszönöm a testi felüdülést is” – írta az egyik résztvevő. Ugyanis a vasárnap estétől csütörtök délig tartó együttlétbe a pócsi gyógyvíz kipróbálása, közös filmnézés, és a Nyíregyházi Egyházmegye meghívására egy színházi előadás is belefért.

Nagyszerű, hogy sokan félre tudták tenni erre a néhány napra otthoni teendőiket. Élményekkel telten valószínűleg lelkesebben látnak hozzá további feladataikhoz!

VEZETŐ HÍREK
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján

Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján

Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
 
Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szer...
Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szer...