Imádság fogyatékkal élőkért

Imádság fogyatékkal élőkért

2020-05-18 10:31:41
Szerző: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Damján
imádság
A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért: május közepén Máriapócson imádkoztak együtt.

Alapvállalásuk mellé később kialakult és rendszeressé vált, hogy  sérülteket látogatnak, és programokat is szerveznek számukra. A járványügyi helyzet idén ellehetetlenítette a Damján-tábor megrendezését, amelyet több mint 20 éve minden nyáron várva vártak a kispapok, az önkéntesek és a fogyatékkal élőt nevelő családok. Péntek este kicsit mégis „együtt lehettek”.

A Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetítette Máriapócsról azt a Parakliszt, amelyet kiemelten a „damjánosokért” imádkoztak. Gémes Péter, a Szent Damján Kör vezetője elmondta, hogy legalább tizenöt településről érkeztek a kegytemplomba fiatalok, hogy együtt imádkozzanak, énekeljenek. Nem egyszerűen imacsoportról, vagy táborszervezőkről beszélünk. Amire azt mondjuk, „a Damján”, az több ennél. Közösség.

Bár 2020-ban a közös nyaralás elmarad, remélhetőleg hamarosan ismét tudnak hosszabb-rövidebb programokat szervezni. Segíthetünk mindannyian nekik. Imádsággal és adománnyal.

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...