"Imahadjárat" a békéért a szolnoki Szent Tamás Iskolában

2022-03-29 10:22:51
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
imádság
Határontúl
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nem lehet eltakarni gyermekeink szemét vagy befogni fülüket, az ukrán-orosz háború borzalmairól ők is tudomást szereznek. A szolnoki Szent Tamás Iskolában különleges módon igyekeztek oldani a konfliktus kapcsán a fiatalokban is felerősödő érzelmeket. Boros András iskolalelkész beszámolója.

„Én nem engedem, hogy az apukámat elvigyék katonának!”- mondta egy ötödikes kislány a háború kitörésekor.

„Emiatt ne aggódj, itt nem lesz háború!” – mondtam megnyugtatóan, belső meggyőződésből fakadó erővel… majd jöttek napok, amikor már nem tudtam volna ilyen hitelesen kimondani ezt a megnyugtató mondatot.

Talán mindnyájunk közös tapasztalata a tehetetlenség érzése a szomszédunkban dúló háborúval kapcsolatban. Úgy érezzük ez a nagyhatalmak csatatere, ahol mi, egyszerű békét akaró emberek nem tehetünk semmit. Mi ezt a status quo-t a Szent Tamás Iskolában nem vagyunk hajlandók elfogadni.

Nyolcadikos gyerekek segítségével készítettünk egy nagy fekete világtérképet, mert a fekete szín fejezi ki legjobban azt az érzést, ahogyan a jelenlegi világunkat látjuk. Minden gyerek, vagy felnőtt, aki a nap folyamán imádkozott a békéért, és odafigyelt, hogy az osztályában, környezetében is a békét mozdítsa elő a háborúskodással szemben, egy színes szívecskét helyezhet el ezen a búskomor világtérképen. Bízunk benne, hogy a feltámadás ünnepére megtapasztaljuk, hogy az imánk és a hitünk ereje az Isten erejébe kapaszkodva hogyan formálja át kapcsolatainkat, osztályainkat, iskolánkat, a mi szűkebb, de akár tágabb világunkat.

Reményeink szerint Isten színpompás országa a szemünk előtt épül majd a világtérképen, és szemmel láthatatlan módon a szíveinkben. Ez a mi böjtünk. Ez a mi válaszunk a háborúra.

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek