Interjú a varsói gyermekvédelmi konferencián résztvevő görögkatolikus küldöttekkel

- Miért pont Önök lettek delegálva Egyházunkból?

Asztalos-Nagy Erika: Mindhárman, akik a Görögkatolikus Metropólia képviseletében részt vettünk a Varsóban tartott Nemzetközi Gyermekvédelmi Konferencián, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottságának, illetve a Nyíregyházi Egyházmegye Gyermekvédelmi Bizottságának tagjai vagyunk. A Bizottságok létrejöttét a 2019-ben Vatikánban elindult folyamatok eredményei hívták életre, a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságának kezdeményezésére. A Bizottságok fő feladatai közé tartozik a kiskorúakkal szembeni visszaélések kivizsgálása, különös hangsúlyt fektetve az egyházmegyékben szolgáló klerikusok (diakónus, pap, püspök) által elkövetett és az egyházmegyékhez kötődő intézményekben megjelenhető szexuális jellegű visszaélések fölszámolására.

Magyarországot egy 11 fős delegáció képviselte, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspökének, Marton Zsolt vezetésével. Csapatunkban egyházi és civil szakemberek is jelen voltak egyaránt, bátran mondhatom, hogy egy nagyon erős és gyümölcsöző összefogás jött létre mindannyiunk részéről: a Katolikus Pedagógiai Intézet, a Váci Egyházmegye Gyermekvédelmi Bizottsága, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Gyermekvédelmi Szolgálata, velünk együtt fontosnak érezte eme téma kibontását.

Magyar Márton: Szerepet játszott benne továbbá a magyarországi gyermekvédelem melletti általános elkötelezettségünk is. Illetve az elöljáróink részéről praktikus szempont volt kiválasztásunkban az is, hogy beszéljük legalább az egyik, a konferencia előadásain használt nyelvet (angol, lengyel, olasz). A Magyar Katolikus Egyház igen nagy erőkkel képviseltette magát. A vendéglátóink után mi voltunk jelen a legnagyobb számban.

Urbánné Tóth Melinda: A gyermekvédelmi bizottságainkban nagyon sok szakma képviselteti magát: lelkigondozó és áldozópap, egyházjogász, ügyvéd, pszichológus, pedagógus. Úgy gondolom, hogy kitűnő ötlet volt és kellő körültekintésről ad tanúbizonyságot, hogy sok területről válogatták össze a tagokat.

Pécsi Rita neveléskutató egyik előadásában hallottam egyszer, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu szükséges. Amit nem fogad el a szüleitől – főleg egy lázadó tinédzser – azt  elfogadja az edzőjétől, a szeretett tanárától stb. Ez különösen igaz egy sérült gyerekre, s jó az, hogy egy ilyen esetben minél többen rálátunk az esetre, s benne az áldozatokra.

- Mit szóltak ahhoz, amikor megtudták mi a konferencia témája?

A-N. E.: A váci püspök meghívására 2020. márciusában találkozott magyar csapatunk először, hogy kidolgozzunk egy országjelentést, a magyar gyermekvédelem és az egyház összekapcsolódását illetően, illetve kifejezetten a konferencia témájára reflektálva, fókuszálva. Többszöri találkozás és közös munka után született meg az az állásfoglalás, amit mi Varsóban, ebben a témában képviseltünk egységesen. A világjárvány ezt a nemzetközi konferenciát több alkalommal is meghiúsította, de szívből örültünk, hogy szeptemberben megvalósulhatott, összesen 20 ország bemutatkozásával.

M.M.: A téma felvetése sem okozott nagy meglepetést, hiszen a probléma, és az arról szóló szakmai párbeszéd lehetősége is jó ideje közbeszéd tárgya. Örültünk, hogy ez utóbbi viszonylag hamar megvalósulhatott.

U.T.M.: Magyarországon viszonylag kevés tanulmány jelent meg ebben a témában, s kíváncsiak voltunk mi is arra, hogy milyen megközelítési szempontok kerülnek előtérbe a különböző országok egyházmegyéiből, ugyanebben a témában, a delegált előadók részéről.

- Miért fontos, hogy gyermekeket és a sérülékeny felnőtteket ért bántalmazásokkal kapcsolatban legyen szakmai tanácskozás? 

A-N. E.: A családon belüli erőszak, a kortárs bántalmazás vagy az egyre inkább felerősödő cyber-bulling (online-bántalmazás) jelenléte szinte magával vonzotta, hogy a konferencia fókuszában álló témával is kell foglalkozni. De nemcsak egyéni szinten, hanem egyetemes, holisztikus rendszerben gondolkodva, egységes szakmai szempontok figyelembevételével. A különböző típusú bántalmazások között azért észrevehetőek bizonyos törvényszerűségek is, gondolok itt arra, hogy nemcsak egy ember szerez sebet, s válik ezáltal áldozattá, hanem kihat a környezet viselkedésére is és nagyon sok negatív érzés fölhalmozódása is megjelenik (szégyen, bűntudat, titok).

M.M.: Egyrészt a probléma puszta jelenléte is sürget bennünket, másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a tömegkommunikáció, valamint a színészvilágból elindult „Me Too” kampány is nagy lökést adott az eddig rejtőző ügyek nyilvánosságra jöttének. Fontos azonban megjegyezni, hogy nincs tudomásunk arról, hogy nagyobb számban lennének esetek most, mint voltak régen. A médiafigyelem viszont egyértelműen nagyobb, és ez az oka annak, hogy úgy tűnik, romlik a helyzet.

U.T. M.: A különböző országokból érkezett szakértők eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek a témát illetően, így a szakmai összejöveteleken megalapozhatóvá válik egy közös nézőpont s az abból kinővő állásfoglalás a megoldandó gyakorlati feladatok elvégzésére.

- Hogyan zajlott maga a konferencia?

A-N.E.: Az első este különleges hangulatban telt, a szertartást követően a személyes történetek, tanúságtételek érthetővé tették a résztvevők számára, hogy itt valami nagyon mély dolog kezd kibontakozni. Másnap az előadások ezt a témát elméleti síkra emelték. Indultunk tehát a személyes megérintődés által, azaz a szivünktől, aztán jött egy professzionálisabb, elméleti és mentális szint. Majd az előadásokat követő csoportbeszélgetések során ez az egyetemes szint újra egyénivé vált. Nekem nagyon tetszett ez a felépítés. Mindig követte az előadást egy csoportos kibontás. Tömény volt, de kellett, hogy a saját gondolataink, országunk és egyházunk állásfoglalásai, protokolljai, és a különböző országok jelentései találkozzanak. Azáltal, hogy a konferencia aktív résztvevői is lettünk és nem csak passzív befogadók, már nem lehetett a téma mellett elmenni. Személyes aktivitásra hívtak bennünket, de ezzel párhuzamosan összefogásra is.

M.M.: A konferencia egy – a klasszikustól eltérő, de igen hatékony - munkamódszert követett. A bevezető előadások után következtek azok a prezentációk, melyek a gyermekvédelem témáját több különböző szempontból igyekeztek körül járni. Külön örvendetes volt, hogy a konferencia megközelítése holisztikus volt, ugyanolyan súllyal szerepelt például a civil jogi nézőpont, mint a bibliai emberképé. Talán egy kicsit a gyakorlati szempontok megjelenése volt hiányos. Nagyon sok elméletet hallottunk, ám ez szükségképpen a gyakorlat rovására ment.

Az egyes előadásokat kis csoportos beszélgetések követték, ahol a moderátorok mellett egy-egy – a konferencián is előadó – szaktekintély vigyázott, figyelve arra, hogy a kialakuló viták és párbeszédek helyes mederben folyjanak. Ezeken a kis csoportos beszélgetéseken jegyzőkönyvek készültek, amiket aztán egy rövidebb szekcióban mindenki előtt felolvastak, így minden csoport tanulhatott, nemcsak a saját, hanem a többi csoport eredményeiből is.

U.T.M.: Érdekes volt, hogy az előadásokra és utána a workshopokra ugyanannyi időt (másfél-másfél órát) szántak, ami mutatta, hogy mennyire kíváncsiak voltak azoknak a résztvevőknek is a véleményére, akik nem előadóként voltak jelen. A workshopok után minden csoport moderátora egy 2-3 perces összegzésben elmondta a beszélgetésben elhangzottakat, ezáltal minden résztvevő gondolata érintve lett és mikrofont kaphatott.

- Adam Żak SJ, a lengyel katolikus püspöki konferencia gyermekvédelmi koordinátora úgy fogalmazott az esemény kapcsán, hogy meg kell küzdeni a hárító magatartással az Egyház részéről, ami fékezi a visszaélések elleni küzdelmet. Mennyire értenek ezzel egyet?

A-N. E.: Valóban szemléletváltásra van szükség és a hárító magatartás felszámolására a rendszeren belül. Ugyanakkor nem szabad haraggal és/vagy félelemből válaszokat adni a nehéz kérdésekre, vagy passzív szemlélőként továbblépni egy-egy határátlépést megmutató viselkedés felett. Az én hitvallásomban a kulcsszó a bizalom elérése, megtartása, és annak restaurálása, újjáépítése, egyéni-közösségi- egyházi szinten. Ha egy lehetséges áldozatnak van lehetősége jóvátételre az Egyházon belül, a méltóság megtartásával az áldozat és az elkövető részéről is, akkor a bizalmi kapcsolat gyógyítására/gyógyulására is sor kerülhet, illetve az Istenhez való kapcsolódás igénye is erősödhet mindenkiben.

M.M.: Abszolút. Ennek okát Prof. Thomas Halik jelölte meg zseniálisan. Arra mutatott rá, hogy a poszt-kommunista országok, - mivel korábban maguk is bizonyosfajta zaklatásnak voltak kitéve – hozzászoktak az áldozati szerephez és bizony bele is kényelmesedtek. Ez eredményezte mostanra azt, hogy az Egyház nem tudja magát zaklatóként látni, hanem továbbra is csak áldozatként, és ez vezetett ahhoz a hárító magatartáshoz, amiről koordinátor úr is beszélt.

U.T. M.: Az egész konferenciát áthatotta az őszinte, nyílt hozzáállás ehhez a témához. Megható volt, hogy ez elsőként nem a civil munkatársaktól jött felkérésként hangzott el, hanem a magasrangú papi méltóságok ezt megelőzve nyilvánították ki ezt az új nézőpontot, miszerint valós problémával állunk szemben.

- Hogyan lehet megelőzni ezt a problémát? Született-e valamilyen egységes protokoll ezzel kapcsolatban?

A-N. E.: Rudan Mária, egyik magyar delegált társunk azt hiszem a legtöményebben és hitelesen hangosította ki mindannyiunk számára azt a gondolatot a konferencián való felszólalásakor, hogy a realitásokra építsük a reményeinket! Magam is azt gondolom, hogy valóban csakis a prevenció lehet a leghatásosabb módszer, melynek kezdő lépése az őszinteség felvállalása és az aktuális helyzeteinkre való ránézés, ami itt Varsóban el is indult. S csak ezt követheti a tudatos fellépés és a saját országunkban létrejövő protokoll alkalmazása. A megelőzés leginkább az edukációban ragadható meg számomra, ahol akár már a papi képzésben is helyet kaphatna gyermekvédelmi oktatás. A Horvátországban megvalósuló modell kifejezetten előremutató tendenciát ismertetett meg velünk azt illetően, hogy különböző pedagógiai-gyermekvédelmi-pszichológiai képzések milyen nagy erőforrások lehetnek az esetek kezelésében, pl. horvát katolikus egyetemi képzések zajlanak, illetve Zágrábban külön intézményt állítottak fel a gyermekbántalmazás érzékenyítésére is.

M.M.: Egységes protokoll nem született, minden ország a maga útját járja. Ez egyrészről érthető, hiszen nem mindenkit sújt egyformán és ugyanolyan módon a probléma, illetve ennek megfelelően a társadalom a témára való érzékenysége sem egyforma. Egy egyszerű példán keresztül tudom ezt szemléltetni: Az Egyesült Államokban nem lehet a gyermek fejét megsimogatni az órán, ha ügyes volt. Mi itt még hála Istennek nem tartunk.

Sőt úgy látszik, az országokon belül még az egyes egyházmegyék sem ugyanott tartanak. Van, ahol kész van a protokoll, van ahol kidolgozás alatt áll, de olyanról is tudunk, hogy még a gyermekvédelmi bizottság felállítása is késlekedik, és ez akadályozza a protokoll létrejöttét. A megelőzés egyetlen útjának, az akár túlzásba is elmenő óvatosságot látom, valamint a szeminaristák, papok, és a gyermekekkel bármilyen szinten kapcsolatba kerülő egyházi dolgozók ilyen irányú oktatását.

U.T.M.: A legtöbbet valóban a „megelőzés” szó hangzott el a 4 nap alatt, ebben látják és látjuk mi magunk is a megoldás kulcsát. A különböző országok felvillantottak néhány megoldást is ehhez: pl. tréningek tartása papoknak, hitoktatóknak, de hiányoltam, ennek részletesebb bemutatását.

- A magyar görögkatolikus egyházban létezik ez a probléma? 

A-N. E.: Görögkatolikus papjaink családi- és házas élete egy elég erős protektív tényező, de ez nem jelenti azt, hogy ez a jelenség és probléma nem fordulhatna elő.

M.M.: Nagy bátorságra vallana egyértelműen kijelenteni, hogy nem, hiszen ennek a fajta bűnnek a súlyosságából és a természetéből is az adódik, hogy amíg lehet, az elkövető és az áldozat is megpróbálja titokban tartani. Az elkövető a büntetéstől tartva, az áldozat pedig félelemből, vagy rosszul felfogott szégyenérzetből. Mégis úgy tűnik, hogy a zömében családos papjainkat kevésbé érinti az a fajta elmagányosodás, amely végül ilyen szomorú esetekhez vezetne.

U.T.M.: Úgy érzem, papjaink nagyrésze nagyon szép házasságban él, ami elejét veszi az ilyen jellegű problémáknak. Hitoktatóinkat is lelkiismeretes és erkölcsös nevelőknek gondolom, bízom benne, hogy nálunk nem történik ilyen jellegű abúzus a gyerekekkel szemben.