Irodalmi ihletésű zenei csemege érkezik a Görög Zenei Esték újabb koncertjén

Irodalmi ihletésű zenei csemege érkezik a Görög Zenei Esték újabb koncertjén

2019-10-15 13:05:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Lautitia Kóruscsalád
Görög Zenei Esték
Versmegzenésítéseket hallhatnak majd az érdeklődők november 3-án a Metropóliai Hivatal falai között. Ezen az estén a Lautitia Kamarakórus vendége a Kollár-Klemencz Trió lesz.

A Görög Zenei Esték harmadik évadát is igyekezett a Lautitia Kóruscsalád karnagya, Nemes József úgy összeállítani, hogy a közönség olyan szellemi és lelki „táplálékot” kapjon, amelyből hosszú időre töltekezni lehet és a különleges koncertek bensőséges és családias hangulatából pedig haza lehessen vinni valamit.

November 3-án, vasárnap a Kollár-Klemencz Trió vendégeskedik a Petőfi téri székházban. 2016-ban jelent meg Kollár-Klemencz László eddigi talán legmeghatározóbb és leginkább önazonos zenei anyaga Rengeteg címmel, a Fonó kiadásában.  A koncerteken kamarazenekar kíséri a szerző énekét és akusztikus gitárjátékát. Debrecenben Mákó Kató énekhangjával és archaikus ütős hangszereken, Vajdovich Árpád pedig bőgőn működik közre.

A Rengeteg koncertek a Kistehén melankolikus koncertjeiből és számos kortárs magyar költővel való közös munkákból nőtték ki magukat szuggesztív, mély, érzékeny és népszerű előadássá. A Kollár-Klemencz László koncertek személyes és intim hangvétele, a természet szeretete és jelenléte itt is meghatározó, amelyet a fellépő zenészek és az akusztikus hangzás még hitelesebbé tesz.

Jegyet, bérletet a helyszínen illetve elővételben a Metropóliai Hivatalban (4025 Debrecen Petőfi tér 8.) valamint a Debreceni Görögkatolikus Parókia irodájában (4024 Debrecen Szent Anna utca 51. Víghkedvű Mihály utca sarka) is lehet vásárolni. 

VEZETŐ HÍREK
Székely János püspök tanítása a máriapócsi nagybúcsún

Álláslehetőség: rendszergazdát keres a Szent László Gimnázium

A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Kollár-Klemencz - Iszom A Bort
VEZETŐ HÍREK
Székely János püspök tanítása a máriapócsi nagybúcsún

Álláslehetőség: rendszergazdát keres a Szent László Gimnázium

A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Székely János püspök tanítása a máriapócsi nagybúcs...
Székely János püspök tanítása a máriapócsi nagybúcs...
 
A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Ata...
A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Ata...
 
Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...