Isten szolgái a festőművész szemével

Az ön számára legkedvesebb emberekről készült egy arcképtár – mondhatjuk talán így is. Hogyan született meg ennek az ötlete?

Ehhez kicsit vissza kell menni az időben. 20 évvel ezelőtt alapítottam egy díjat a Csokonai Színházban. Annak idején meghívtak egyszer egy évadzáróra és nagyon vártam, hogy egy színészt, akinek a játéka nekem nagyon tetszett az egyik darabban kitüntessék. Ám őt akkor nem ismerték el, és bevallom: csalódott voltam. Ezt követően megtudtam, hogy van lehetőség különdíjazásra, így most már két évtizede annak, hogy a színház évadzáróján a számomra legmaradandóbb élményt nyújtó színművészeket elismerem. A díjasaim száma azóta huszonháromra nőtt és régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy megrajzolom portréjukat, amiket zsebkönyv formátumban kiadatok. De aztán az egyik barátom azt mondta, ne csak az általam elismert művészeket, hanem barátaimat is örökítsem meg, és így egy komolyabb kötetet lehet megjelentetni.

Hagyományos, klasszikus grafikákon jelennek meg a színészek, közéleti –és köztiszteletben álló személyek. Összesen 76+1 portré született. A „plusz egy” önt ábrázolja. De nem csak arcképeket láthatunk.

Mindegyik portré mellé készült egy montázsgrafika is. Ez azért érdekes a könyvben, mert a montázsgrafika bizonyos szempontból modern, a portré meg archaikus, tehát így kiváló kontrasztot alkotnak, ami a képzőművészetben nagyon lényeges dolog.

Ezek sorában kapott helyet Szocska A. Ábel püspök és Kapin István parókus atya. Milyen kapcsolat köti őket önhöz?

Mindkét atyát hála Istennek nagyon régóta jó barátomnak tudhatom. Mindketten nyitottak meg kiállításomat. Ábel püspök atya még meg is áldotta például a jubileumi tárlatomat Máriapócson. Görögkatolikus vallású emberként talán nem kell nagyon részletezni mit jelent számomra a bazilika, amit számtalanszor lefestettem már, és mindig élőben.

 Ezt a folyamatot Ábel atya gyakran végignézte, vigyázó szemeivel ott állt a hátam mögött, nagyon szerette látni az alkotás folyamatát. Később megtudtam, hogy hozzá is közel áll a képzőművészet, szívesen fest, ha ideje engedi. Ábel atya aztán kikerült Amerikába, nagyon hiányoltam…de nagyon örülök annak, hogy ilyen szépen alakul pályafutása az egyházon belül.

Kapin atya pedig egy Pócspetriben megnyitott kiállításomon mondott köszöntőt. Tudtam volna művészettörténészt vagy művészeti írót felkérni erre, de én mindenképpen őt szerettem volna, mert csodálatos embernek tartom.  

Budapesten és Debrecenben végezte tanulmányait és sikereinek nagy részét is a cívisvárosban érte el, de sosem felejtette el gyökereit.

Ez pontosan így van, nem véletlen, hogy jelenleg is három állandó kiállításom van a nemzeti kegyhelyen: a kulturális centrumban, az óvodában és az idősek otthonában illetve van egy képtáram az Emmanuel Zarándokházban. Máriapócs mindig is egy csodálatos hely volt, de az utóbbi időben még inkább az lett, főként a rendszerváltás óta látványos a változás.

A könyvre visszatérve: a portrék láthatók lesznek esetleg valahol kiállítva?

Június 18-án lesz a kiadvány hivatalos bemutatója a debreceni Csokonai Színházban, és már ott is meg lehet nézni a grafikákat, de csak rövid ideig, mert ezt követően a Dóczy Gimnáziumban, Noszvajon, Mátészalkán lesznek kiállítva és nagy örömömre Máriapócson is.