Jaczkovics Mihályra emlékeznek

Jaczkovics Mihályra emlékeznek

2018-02-16 12:44:32
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kultúra
Lelkipásztori
Lesz panachida, koszorúzás és szavaló verseny

2018. február 23-án Jaczkovics Mihály, külhelynök vértanúhalálára emlékeznek Hajdúdorogon. 

A program: 

13.30 óra: panachida és koszorúzás a Szent Bazil középiskola kápolnájában 
14.00: koszorúzás a líceumi emléktáblánál 
15.00: a Jaczkovics Mihályról elnevezett szavaló verseny kezdődik a Mészáros Károly Városi Könyvtárban. 

Szeretettel várják az érdeklődőket! 

Jaczkovics Mihály, püspöki külhelynök (1858-1914) 

Jaczkovics Mihály 1858. november 8-án született az Ung megyei Alsódomonyán. Pappá szentelték 1882. március 5-én. Felesége, Csopey Anna hét év házasság után meghalt, így 4 gyermekével egyedül maradt. Ungváron éltek, és mélységes alázattal viselte közeli rokonai elvesztését. 1911-ben hajdúdorogi külhelynökké nevezték ki, majd a városi képviselőtestület tagjává választották. Ő is a püspök jelöltek között volt. Az első püspökszentelést ő szervezte. 1914. február 23-án, álnéven feladott 18 kg-os csomag érkezett a debreceni püspöki palotába, amiben nem templomi csillár, hanem pokolgép volt. Abban a pillanatban, amikor Slepkovszky János püspöki titkár kinyitotta, felrobbant, s halálra sértette őt, Jaczkovics Mihályt és Csatth Sándort. Ők hárman vértanúhalált haltak. Ezután Jaczkovics Mihály holttestét Hajdúdorogra szállították, és a Nyugati temetőben helyezték örök nyugalomra. A Líceum falán emléktábla található, mely régen a lakása volt, későbbiekben polgári iskola, ma a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola működik benne.

 

Három vértanú: Jaczkovics Mihály, Slepkovszky János és Csatth Sándor temetési szertartása a debreceni görög katolikus templom előtti téren történt. A gyászszertartást Miklósy István püspök végezte, a szent beszédet Papp János hajdúböszörményi parókus tartotta. (Papp János szervezte meg a debreceni egyházközségünket, ő építette a templomot, ő volt az első itteni parókus). A temetésen 30 ezer ember vett részt, de gyászolt az egész város. 

Csatth Sándort és Slepkovszky Jánost a debreceni Szent Anna utcai temetőben temették el. Jaczkovics Mihály holttestét Hajdúdorogra szállították, ott helyezték örök nyugalomra. 

Hajdúdorogi temetés

Még a merénylet napján délután, Hajdúdorogról küldöttség kereste fel Miklósy püspököt. Tagjai: Farkas Győző városi főjegyző, Szabó Elemér városi főbíró, Nóvák Géza római katolikus plébános és Dr. Szervánszky Imre ügyvéd, a városi képviselőtestület tagja. A küldöttség egyrészt kifejezte a püspök szerencsés megszabadulásán érzett örömét, másrészt pedig a vértanuk halála felett érzett mélységes fájdalmát. Egyben közölte a főpásztorral: Jaczkovics Mihályt Hajdúdorog saját halottjának óhajtja tekinteni és a városban szeretné eltemetni.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...