Tulajdonképpen Urunk megkeresztelkedésének ünnepe, amelyet görögül „Theofánia” néven emlegetnek a liturgikus könyvek. Az Úr megjelenésének ez az ünnepe ősibb, mint a karácsony: nyugaton az Epiphania kezdettől fogva inkább a napkeleti bölcsek, a mágusok hódolatára emlékeztet, míg keleten a megkeresztelkedő Jézus fölött elhangzó atyai kinyilatkoztatást emelték ki. Ezzel a nappal zárult le végérvényesen az ószövetség, és vált mindenki előtt nyilvánvalóvá Jézus Messiás mivolta. Egyébként Alexandriai Kelemen már a II. században azt tartotta, hogy Jézus január 6-án született, és az örmény egyház is mindmáig megmaradt az ősi ünneplési rend mellett, vagyis csak ezt az „Epifániát” ünnepli Jézus Krisztus eljövetelének és megnyilvánulásának napjaként. Kappadokiában és Konstantinápolyban a IV. század végére vezették be nagy keleti egyházatyáink a karácsony decemberi ünneplését, és ezekben az egyházakban a Theofánia vagy Epifánia már Krisztus megkeresztelkedésének emléke lett: emlékeztet mindarra a jóra, ami Krisztus megkeresztelkedéséből és nyilvános fellépéséből áradt az emberiségre.
Mt 3,13-17
Abban az időben eljött Jézus Galileából Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék általa. János igyekezett visszatartani, mondva: „Nekem van szükségem arra, hogy te keresztelj meg, és te jössz hozzám?” Jézus válaszul ezt mondta neki: „Engedj most! Mert az illik hozzánk, hogy így teljesítsünk be minden igazságosságot.” Erre engedte őt. Miután Jézus megkeresztelkedett, nyomban feljött a vízből. És íme, megnyílt neki az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leereszkedett és rászállt. És íme, egy hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
TROPÁR 1. hang
A Jordánban való kereszteltetésedkor, Urunk, / kijelentetett nekünk a Szentháromság imádtatása; /
mert az Atyának szózata bizonyságot tőn rólad, / kedves Fiának nevezvén téged, /
a Szentlélek pedig galamb képében megerősíté a szózat csalhatatlanságát. /
Ki megjelentél és a világot megvilágosítottad, / Krisztus Istenünk, dicsőség néked!
Magyar népszokások vízkeresztkor
Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.
A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap megszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. A házszentelés alkalmával a pap, a kántor, a három falu egyházfia és két ministráns gyerek minden házhoz elmentek. Énekeltek, a pap megszentelte a házat. Utána a háziak megvendégelték őket.