Jelentkezz a Középiskolai Görögkatolikus Hittanversenyre!

Jelentkezz a Középiskolai Görögkatolikus Hittanversenyre!

2018-10-09 09:24:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-Gyenge Ádám
Ifjúsági
Oktatás
Október 31-ig lehet jelentkezni a Szent Atanáz Középiskolai Görögkatolikus Hittanversenyre, amit harmadik alkalommal hirdetnek meg. Hogy miért is érdemes megméretnie magát a diákoknak, arról a tavalyi győztes csapat egyik tagja, Gyenge Ádám (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium) írt egy kis ösztönzőt.

Tavaly a magyar és görögkatolikus szentek valamint boldogok volt a téma. Nagy meglepetésünkre a levelezős fordulók után örömteli hírt kaptunk, miszerint bejutottunk az országos döntőbe. Csapatmunka szempontjából nagyon fontos volt ez a verseny számunkra, ugyanis együtt kellett létrehoznunk valamit, amivel elérhetjük közös célunkat.

(A 2017/18-as tanévben megrendezett verseny)

Vagyis megismerni a szentek életét, életüknek főbb eseményeit, halálukat és annak körülményeit, mindezek által közelebb kerülve hozzájuk. Az egymás iránti bizalom is fontos volt, hiszen mindenkinek volt egy-egy témaköre, amit el kellett sajátítania.

(A 2017/18-as tanévben megrendezett verseny)

A szervezőknek és a változatos, olykor játékos feladatoknak köszönhetően a megmérettetés feszültségét viszonylag könnyen le tudtuk küzdeni. A lexikális munka mellett készülnünk kellett egy sok fantáziát és kreativitást igénylő feladattal is, melynek során a mi csapatunk Vajk megkeresztelkedését jelenítette meg. Véleményem szerint minden csapat nagyon jól teljesített ebben a fordulóban is.

A verseny után egy finom ebédet költhettünk el együtt, majd Atanáz püspök atyával egy fórumon vettünk részt, ahol személyes kérdéseinkre, püspök atya szeretettel válaszolt. Mind a felkészülés, mind a verseny döntője nagyon sok örömöt és élményt adott mindenkinek. Hálás köszönet a szervezőknek.

Az első helyen végzett két csapat Kárpátalján kirándult, én Fülöp érsek atyával voltam és az ott készült képekről is árulkodik milyen jól éreztük magunkat.

Szeretettel buzdítok minden középiskolást, hogy induljon ezen az izgalmas versenyen!

Ebben az évben a téma: „a zsoltárok világa”

Jelentkezni a szervező Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola címén 2018.október 31-ig lehet

emailen:hittanverseny@szentatanaz.hu

postani úton: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u.13-19.

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban

Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
 
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe