Jézus új barátai-elsőáldozók a Fő utcán

Jézus új barátai-elsőáldozók a Fő utcán

2018-05-07 14:03:36
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Ifjúsági
Budapest
Az elsőáldozókat ünnepelték 2018. május 6-án a Fő utcai görögkatolikus templomban, Budapesten.

Kilenc elsőáldozó gyermek lehet ezentúl minden nap részese annak a titoknak, melyet Krisztus bízott ránk az Eucharisztiában. Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban hosszas készülődés, tanulás és sikeres vizsga után a gyermekek először gyóntak és áldoztak – elköteleződve a görögkatolikus egyház mellett – Kocsis Tamás atya vezetésével.

A Makláry Ákos parókus atya által celebrált szertartáson Kocsis atya prédikált, aki ezt az ünnepet az Urunk színeváltozásáról szóló bibliai részlethez kapcsolta. Hiszen „színében és fényében e két ünnep hasonló – mondta: ahogyan Jézus kiválasztotta tanítványait, azonmód választotta ki ezeket a gyermekeket is, s most ünnepi módon találkozhatnak új barátjukkal, Jézussal.”

„Az Eucharisztia misztériumának megértéséhez és befogadásához gyermeki szívre és lelkületre van szükség” – hangzott. Ezek a gyermekek is megérezhetik a táborhegyi élményt, s hogy mai ragyogásuk és jelenlétük ünnep a közösségnek. Így a tanítványokkal együtt mondhatják: Uram, jó nekünk itt lenni. Innen – akárcsak a Tábor hegyéről – Isten ajándékával térnek vissza a hétköznapokba.

 De ezek az ajándékok elkísérik őket egy életre: a krisztusi tanítások, a közösség, ahol a szeretetet megélhetik és Jézus barátsága. Beszédének lezárásaként e három ajándék megőrzésére intette az atya a kilenc elsőáldozót.  

A szülők kezüket a gyermek fejére helyezve anyai és atyai áldásukat adták elsőáldozó fiúkra vagy lányukra a szertartás végén. Majd az ünnepeltek egy szál virággal köszöntötték azokat, akiket ezen a meleg nyárias napon, május első vasárnapján szintén ünnepleltünk: az édesanyákat.

 A Fő utcán jövő vasárnap is lesz ok az örömre: ekkor tartják a Szent Flórián templom születésnapját, búcsúi ünnepét. 

 

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...