Június 4: szóljanak a harangok a Kárpát-medencében!

Június 4: szóljanak a harangok a Kárpát-medencében!

2024-05-29 09:46:02
Szerző: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Metropólia
A harangozás nemcsak imádságra hív, örömet közvetít, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat, hanem az élet jele és a megmaradás bizonyítéka is egyben.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívására immár hagyománnyá vált, hogy a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódva közösségeinkben felzúgjanak az imára hívó harangok. Idén is folytatni kívánjuk ezt a kezdeményezést, ezért ismét hívjuk felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért, a keresztény hit védelméért és kiemelten a békéért. A harangozás nemcsak imádságra hív, örömet közvetít, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat, hanem az élet jele és a megmaradás bizonyítéka is egyben.

A nemzeti összetartozás napján pedig a közös harangozás és imádság különleges lehetőséget ad a magyarság összetartozásának megélésére és erősítésére, valamint a történelmi fájdalom miatti együttérzés kifejezése mellett a Kárpát-medencei keresztény magyar közösségek összekapcsolódására.

Imádkozzunk együtt a magyarság lelki egységéért, a keresztény hitünk erősödéséért és a békéért június 4-én!

Jelentkezni itt is lehet: https://n9.cl/ltk86

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!