Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

2023-02-28 12:58:07
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Metropólia
Liturgikus
Lelkigyakorlat
A kántorok lelkigyakorlatának az idei nagyböjtben is Máriapócs adott otthont. Február 24-26 között a Családvárban és a Zarándokházban gyakorolhatták a görögkatolikus dallamvilágot a résztvevők. A Soproni Szervezőlelkészség egyik tagja Király Rita is jelen volt az imádságos együttléten, az ő beszámolóját olvashatják erről a hétvégéről.

„Amikor Isten látta, hogy az emberek lusták, és csak nehezen veszik rá magukat a lelki olvasmányokra, meg akarta ezt könnyíteni számukra, és a próféta szavaihoz hozzátette a melódiát, megörvendeztetve így a zene bűvölete által mindenkit, hogy  örömmel zengjenek himnuszt az Úrnak.”

                             Aranyszájú Szent János

Bár elsősorban kántorok számára szervezik, de énekelni szeretők, a görögkatolikus dallamvilág iránt érdeklődők is rendszeresen részt vesznek ezeken az alkalmakon, melyek az együtt éneklés és gyakorlás mellett a kegyhely liturgikus életébe való bekapcsolódást is jelentik. 

A nagyböjti találkozón harmincnál is többen hallgattuk Fülöp metropolita atya és Királyné Kocsis Magdolna zenetanár tanítását, nemcsak a Metropólia területéről, hanem a Felvidékről és Erdélyből is. A mostani találkozón elsősorban a nagyböjthöz kapcsolódó szertartások (Előszenteltek Liturgiája, Nagy Szent Bazil Liturgiája) tanulásával foglalkoztunk, utrenyei és vecsernyei dallamok mellett.

E dallamokhoz, nagyböjt első hetének szövegeihez Fülöp atya fűzött magyarázatokat és tanításokat, sokszor nagyobb rendszerbe helyezve, az értelmezést is segítve. Megismerhettünk számunkra új dallamfordulatokat, társainkkal a többszólamú éneklés gazdagságát, így kapcsolódva a mennyei karokhoz.

Kedves mentoraink nagy szeretettel, türelemmel és humorral terelgettek minket az értő, szöveghű és a természetes beszédhez igazodó, gyönyörű dallamainkat magasabb szintre emelő előadásmód felé, közvetítve ezáltal a liturgikus világba, a liturgia lényegének megértésébe való beavatást.

Különböző képzettségünk, tudásunk és hátterünk ellenére a zene nyelve révén hamar kialakult egy elkötelezett, figyelmes, együtt gondolkodó közösség, melynek tagjai akár saját nehézségeiken is nagyokat tudtak nevetni (ez is a lelkigyakorlat része…)

Találkozónk kiemelkedő pontja és egyben záróeseménye a vasárnapi püspöki liturgián való szolgálat volt, melyen mint kórus vehettünk részt, egy társunk pedig az oltár körül szolgálhatott.

A Pócsi Szűzanya jelenlétében végzett liturgia megható és átszellemült légkörében fejeztük be tehát nagyböjt első vasárnapján a lelkigyakorlatot, amely által a böjtre kapott áldást és lelki gazdagodást mindnyájan érezzük. Kívánom, hogy a mi élményeink segítségével is minél többen lehessenek ennek részesei. 

Magasztalunk Téged, Életadó Krisztus! 

 

A fotókat készítette: Zolcsák Istvánné és Trella Tibor atya

 

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek