Kántorok találkozója Máriapócson

Kántorok találkozója Máriapócson

2021-03-10 17:11:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
imádság
Lelkigyakorlat
Nagyböjt 5. szombatján, március 20-án tartjuk a következő kántori találkozót

A cím jelentősen félrevezető lehet, mert sem Máriapócsra nem megyünk, sem valóságos találkozó nem lesz. Csupán annyi valósul meg, hogy a kántorokkal történik valami. Hogy mi, az az egyéni hozzáálláson múlik. Ugyanis újra csak a virtuális térben tudjuk megtartani a képzést és találkozót, de annak minden lehetőségét és előnyét kihasználva.

Ezúttal egy napos „találkozót” szervezünk március 20-ára. A napirend a megszokott lesz, reggel utrenyével kezdünk majd délelőtt lesz az első előadás. Ebben átismételjük, amit az Előszenteltekről tudunk, tudhatunk és elővesszük a nagyhét énekeit. Délben imaórát végzünk a kegytemplomban, ezúttal a déli istentiszteletet. Az ebéd és a többi étkezés most is egyénileg szervezendő. Az imaórát követően a délutáni előadáson a nagyheti énekekről beszélünk, s ha lesz rá idő, elővesszük a jeruzsálemi utrenye különleges dallamait is. Vecsernye után egyéni, vagy családi körben elköltött vacsora, majd közös beszélgetés lesz a zoom-on keresztül. 

A kántortalálkozóra az alábbi címen lehet bejelentkezni:

kantoroklgy@gorogkatolikusmetropolia.hu március 19. 16.00 óráig.

Ez azért fontos, mert a bejelentkezett személyeknek küldjük el az esti beszélgetés zoom-os kapcsolódási címét.

Másnap ki-ki a saját parókiáján énekeljen az utrenyén és a Szent Liturgián. Sajnos ezeket most nem tudjuk közösen végezni.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kegytemplomban végzett szertartások a máriapócsi élő közvetítésen keresztül követhetők,
az előadások pedig a Görögkatolikus Médiaközpont Youtube csatornáján lesznek elérhetők.

A kántorképző és – találkozó napirendje (március 20.):

06.30 – Utrenye a kegytemplomban

10.30 – 1. tanítás: Előszenteltek és a nagyhét énekei

12.00 – Déli istentisztelet a kegytemplomban

15.00 – 9. imaóra a kegytemplomban

15.30 – 2. tanítás: Nagyhét énekei (jeruzsálemi utrenye)

18.00 – vecsernye a kegytemplomban

19.30 – közös beszélgetés a Zoom program segítségével.

21.00 – kis esti zsolozsma a kegytemplomban, a végén rövid tanítás

Segédanyagok itt érhetők el.

VEZETŐ HÍREK
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díjra jelölték dr. Horváth Zsoltot

Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok futsal-Európa-bajnokságán

Történelmet írtunk – kezdetét vette a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága Kisvárdán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
 
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...
 
Történelmet írtunk – kezdetét vette a katolikus papok ...
Történelmet írtunk – kezdetét vette a katolikus papok ...
 
Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkato...
Pótfelvételit hirdet a debreceni Szent Miklós Görögkato...
 
Velünk az Isten! – Keresztes Szilárd aranyjubileuma
Velünk az Isten! – Keresztes Szilárd aranyjubileuma
 
A reménykedő ember áldás társainak: legyünk minél tö...
A reménykedő ember áldás társainak: legyünk minél tö...