Karácsony legnagyobb ajándéka Isten végtelen szeretete - Kocsis Fülöp metropolita atya karácsonyi üzenete
Ő a mi békességünk, aki a kettőt egyesítette, és a közbeeső válaszfalat ledöntötte (Ef 2,14)
Isten közénk jön és köztünk is marad. Szeret a körünkben időzni, szeret a közelünkben lenni. Mivel szeret minket, neki fáj legjobban az a távolság, amely elválaszt tőle, neki szomorúság az a fal, amelyet újra és újra közénk és ő közé építünk. Azért jött, hogy lebontsa ezt a falat, hogy legyőzze ezt a távolságot. Szeret közöttünk lenni, még ha megtagadjuk is, még ha leköpdössük, megkorbácsoljuk, még ha gúnyt is űzünk belőle. A kereszthalál neki fáj a legjobban, de nem csupán a szögek sebe, a töviskoszorú fájdalma, a kínos agónia a kereszten; legjobban az fáj neki, hogy bár közénk jön, mi mégis megöljük, kivisszük a kapun kívülre, eltávolítjuk az életünkből, hogy ne kelljen újra és újra szembesülni vele – önzésünk miatt megszégyenítő – szeretetével. S ez az, amiért nem hagyja magát, nem marad az alvilágban. Ezt az ő szeretete nem engedheti meg. Az alvilágnak nem csak hatalma miatt nincs fölötte ereje, hanem, mert a mindent legyőző szeretet teszi lehetetlenné, hogy ő az alvilágban maradjon. Krisztus visszajön, s velünk marad elűzhetetlenül a világ végezetéig.
Ám nem kényszeríti rá magát senkire. A föltámadás már olyan misztérium, amelyre kinek-kinek saját feleletét kell megfogalmaznia. Igaz, hogy már a betlehemi jászol is állásfoglalásra késztet: vagy ajándékot viszek neki, vagy közömbösségemben elfordulok Tőle. De a betlehemi események után láthatóan ott maradt minden ember számára, még az ellenségei is láthatták, hallhatták, érinthették őt. A feltámadás után azonban a hitetlenek számára elérhetetlenné válik. Éppen úgy valóságosan jelen van mindnyájunk életében, de aki elfordul tőle, az látszólag tud úgy élni, mintha Isten nem is létezne, mintha nem volna hozzá is a legeslegközelebb – közelebb, mint ő saját magához.
Missziós feladatunk, hogy ráébresszük testvéreinket, mennyire közel van hozzánk az Isten. Közelebb, mint mi saját magunkhoz. Jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mint mi magunk. Érdemes-e hát vele perlekedni, vele szemben követelőzni, elfordulni tőle, amikor azt hisszük nem teljesíti kérésünket? Evangelizációnk lényege, hogy minél többen megértsék, mit jelent az Isten szeretete, mennyire át tudja formálni életünket, ha ennek a szeretetnek megfelelően élünk. A szeretet nem erkölcsi parancs, hanem létezésünk alapja és célja.
Ezt hozta el, ezt állítja helyre a jászolban fekvő ártatlan Teremtő. A csecsemőt babusgatásra késztető szeretet a lét alappilléreit tárja föl. A neki vitt ajándékok nem csupán jámbor csecsebecsék, hanem az emberiség válasza: mi is odaadjuk, amit csak tudunk, legszívesebben egész önmagunkat. Igen, ő is ezt várja tőlünk, nem kevesebbet. Akkor nyílunk meg ennek a szeretetnek, ha nem csak részleteket adunk, aranyat, tömjént, mirhát, hanem egész életünket, szívünk teljes szeretetét. Már az Ószövetségben megfogalmazott parancs is erre a teljességre szólít föl: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. De a közénk jött Jézus még ezen is túllép, és nem elégszik meg ezzel a teljes odaadással. Ő már nem arról beszél, hogy úgy szeressük a másikat, mint saját magunkat, hanem úgy, ahogyan ő szeret minket (Jn 13,34). Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Ezért teljesíthető ez az új parancs. Ezért élhető ez az új élet. Ez az az új világ, amelyet elhozott nekünk a Betlehemi Kisded. Nekünk adja önmagát, hogy az ő szeretetével legyünk képesek szeretni őt és egymást. Ez a karácsony igazi ajándéka.
Missziós feladatunk, hogy ráébresszük testvéreinket, mennyire közel van hozzánk az Isten. Közelebb, mint mi saját magunkhoz. Jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mint mi magunk. Érdemes-e hát vele perlekedni, vele szemben követelőzni, elfordulni tőle, amikor azt hisszük nem teljesíti kérésünket? Evangelizációnk lényege, hogy minél többen megértsék, mit jelent az Isten szeretete, mennyire át tudja formálni életünket, ha ennek a szeretetnek megfelelően élünk. A szeretet nem erkölcsi parancs, hanem létezésünk alapja és célja.
Ezt hozta el, ezt állítja helyre a jászolban fekvő ártatlan Teremtő. A csecsemőt babusgatásra késztető szeretet a lét alappilléreit tárja föl. A neki vitt ajándékok nem csupán jámbor csecsebecsék, hanem az emberiség válasza: mi is odaadjuk, amit csak tudunk, legszívesebben egész önmagunkat. Igen, ő is ezt várja tőlünk, nem kevesebbet. Akkor nyílunk meg ennek a szeretetnek, ha nem csak részleteket adunk, aranyat, tömjént, mirhát, hanem egész életünket, szívünk teljes szeretetét. Már az Ószövetségben megfogalmazott parancs is erre a teljességre szólít föl: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. De a közénk jött Jézus még ezen is túllép, és nem elégszik meg ezzel a teljes odaadással. Ő már nem arról beszél, hogy úgy szeressük a másikat, mint saját magunkat, hanem úgy, ahogyan ő szeret minket (Jn 13,34). Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Ezért teljesíthető ez az új parancs. Ezért élhető ez az új élet. Ez az az új világ, amelyet elhozott nekünk a Betlehemi Kisded. Nekünk adja önmagát, hogy az ő szeretetével legyünk képesek szeretni őt és egymást. Ez a karácsony igazi ajándéka.
Fotó: Molnár Péter