Krisztusban szeretett testvéreim!
Krisztus Urunknak ma mindnyájunk számára fontos üzenete van. Azoknak is, akik minden nap vagy minden héten itt vannak a templomban, és azoknak is, csak ritkábban, hébe-hóba vagy akárcsak évenként egyszer, karácsonykor jönnek el ide.
Talán nem meglepő módon ezen az éjszakán a szeretetről szeretnék beszélni. Arra rámutatni, hogy vajon tudjuk-e mi a szeretet? Vajon értjük-e, hogy mit kapunk ma, hogy ki is érkezett el hozzánk?
Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy minden embernek szüksége van szeretetre – kivétel nélkül mindenkinek. Nemcsak hívőnek, hanem hitetlennek vagy bármilyen vallásúnak, sőt, az istentagadónak is. Annak a szegény énekesnek is szüksége van szeretetre, aki nemrégiben Istent káromló, egyházat gyalázó, szörnyű éneket írt és terjeszt, arra bíztatva a fiatalokat, hogy gyújtsák fel a templomot, meggyalázva ezzel a keresztény hitet, a keresztényeket. És sok más embert említhetnénk még, akik pocskondiázzák a papokat, az egyházat vagy magát a jóságos Istent, nekik is szükségük van a szeretetre. Sőt, azt mondhatjuk, hogy akik ilyen fékevesztett, megátalkodott módon beszélnek Istenről, Isten dolgairól, azoknak még nagyobb szükségük van, vagy volt, vagy lett volna erre a szeretetre.
A szeretet együtt nő az emberrel. A piciny csecsemő rengeteg szeretetre éhes, és olyan a lénye, hogy az ember önkéntelenül meg is adja neki. Jól kitalálta ezt az Úristen, hiszen úgy alakította, hogy könnyű legyen őt szeretni, mivel ez neki létszükséglet. Ha egészséges szeretetközegben nő föl, akkor természetes módon indul el benne a szeretet növekedése. Hangsúlyozom: ha egészséges családban nő föl. Ahol szerető szülők és testvérek veszik körül, s nemcsak egyedül van vagy egy-két testvérrel, hanem sok testvérrel együtt ismerkedik a világgal, ahol a szeretetkapcsolatok szövevénye teszi őt igazán boldoggá és képessé arra, hogy tudjon szeretni. Mindnyájan tehát ebben a szeretetéhségben növekszünk föl, és annál inkább tudunk szeretni, minél többet kaptunk belőle.
Vajon fölfogjuk-e, hogy karácsonykor mekkora szeretetet kaptunk? Valószínű, hogy nem. S éppen ezért hiányzik belőlünk sokszor a szeretetet. Nemcsak azért, mert szüleinktől, környezetünktől keveset kaptunk, hiszen Isten mindent képes pótolni, a maga szeretetét mindenkinek odaadta. Hanem azért, mert nem vesszük észre, nem fogjuk föl, nem ébredünk rá arra, hogy mit is jelent karácsonynak az ajándéka, hogy mekkora szeretetet kapunk.
Érdekes, hogy az emberekben egyszerre jelen van a jóság is meg gonoszság is. A gyermekek is sokszor meglepő módon nagyon kis gonoszak tudnak lenni egymással, egy-egy gyengébbel vagy más, hozzájuk nem hasonló társukkal. Valahogy az emberben ott van kezdettől fogva ez a gonoszkodás, amely sajnos éppen úgy együtt tud növekedni az emberrel, mint a szeretet. Talán azt gondolhatjuk, hogy kettős erő van bennünk, a jóság meg a gonoszság. Mintha két erő harcolna bennünk. Van is egy régi indián mese a két farkasról: nem mindegy, hogy melyiket eteted, a jó farkast vagy a rosszat. A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy ez nem így van. Az emberben nem kettős erő van, nem az Isten harcol bennünk a démonnal. Az ember Isten képmására van teremtve, akikről látta Isten, hogy jó, hogy nagyon jó.
Amikor mégis rosszindulatot, gonoszságot tapasztalunk magunkban vagy másokban, az nem más, mint ennek az isteni szeretetnek a hiánya. Aki gyermekkortól kezdve nem kapta meg ezt a szeretetet abban ez a hiány elkezd növekedni, s a szeretet hiányának tátongó sebe az, amivel a másik emberhez fordul. Ezért olyan furcsa a viselkedése. Azt mondjuk rá hogy gonosz, holott sokkal inkább sebzett, amelytől ő maga is szenved. Az a feladatunk, hogy ezeket a hiányokat, ezeket az ürességeket töltsük meg szeretettel.
Isten mindenkinek adja magát. Azoknak is, akik gyermekkortól kezdve nem nőttek bele a szeretetbe. Nyilván sokkal könnyebb annak az élete, aki ezt a szeretetet természetes módon megkapta, ezért óriási a felelőssége a szülőknek. De aki esetleg sérült, törött családból származik, annak is éppen úgy megadja a karácsony a teljes szeretetet. Az is éppen úgy lehetőséget kap arra, hogy felfedezze mit jelent a szeretet, mit jelent az Isten ajándéka, a karácsony.
Karácsony üzenete éppen az, hogy föl kell fognunk, milyen hatalmas ez a szeretet, amelyet kaptunk. S az Isten tanít, segít is abban, hogyan tudom magamban növelni ezt a szeretetet, hogyan tudom minél jobban felfogni karácsonynak ezt a titkát. Arról szóltunk, hogy mindenkinek szüksége van szeretetre, mindenki örül, ha szeretetet kap. Ha azonban arra várok, hogy szeretetet kapjak, merthogy szükségem van rá, akkor nem fog növekedni bennem a szeretet. Ugyanis, amikor Isten eljön közénk és nekünk adja magát, ezáltal nemcsak hogy isteni ajándékot kapunk, megkapjuk magát Istent, mégpedig úgy, hogy magunkhoz ölelhetjük, csókolhatjuk, hiszen gyermek képében jött közénk. E Gyermekben egyszersmind megjelenik előttünk az az ember, aki pontosan olyan, mint amilyennek nekünk lennünk kell.
Amikor Jézus Krisztus nekünk adta magát, ezzel egy új életet rajzolt elénk. Életpéldát adott, hogy mi is ugyanezt tegyük, mi is odaadóak legyünk. Szeretetet kaptunk, de feladatot is, hogy mi is szeretetet akarjunk adni. Amikor elkezdek szeretni, akkor kezdek el hasonlítani Istenhez, akkor kezdem el átvenni Istennek ezt a magatartását, akkor kezdem megérteni, hogy mi indítja Istent erre a végtelen szeretetre. Amíg csak várom a szeretetet, amíg azt remélem, hogy innen vagy onnan, valakitől, valamitől, családtagjaimtól, férjemtől, feleségemtől, gyermekeimtől kapom, addig nem fog növekedni bennem. Csak akkor, ha én kezdek el szeretni. „A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő előbb szeretett minket.” S ha azt akarom, hogy növekedjék bennem a szeretetet, akkor nekem is előbb kell szeretnem. Függetlenül attól, hogy mit kapok a másiktól. Ez az én utam, ez a keresztény út, ez az Isten útja, hogy előbb szeretek, megelőlegezem a másik ember felé a szeretetet, akárhányszor is csalódom. Jézust megkérdezték, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer? Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer! Vagyis végtelenszer, mert Isten is ezt teszi velünk. Isten is végtelen szeretettel szeret minket, s nekünk is erre kell eljutnunk, vagy legalábbis erre kell törekednünk. Föl kell fedeznünk ezt a végtelen szeretetet, hogy ő újra és újra megbocsát. De nemcsak azért, hogy érezzem az ő megbocsátó szeretetét, hanem, hogy kövessem is azt.
A Miatyánkban súlyos mondatot ad az ajkunkra Jézus: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétkezőknek”. Számtalan ember van körülöttünk, akik ártanak nekünk, így vagy úgy, vétkeznek velünk szemben. Nos, hát itt a lehetőség, hogy őket is szeressük.
Ha elindulok a szeretet útján, akkor kezdek el hasonlítani Istenhez. A szeretetnek, a karácsonynak ez tehát az ajándéka, ez a nagy fölfedezés, hogy Isten szeretete nemcsak abban áll, hogy én kapom azt, hanem, hogy nekem követnem kell őt: nekem is szeretetet kell adnom.
Az Evangélium végén azt hallhattuk, hogy a napkeleti bölcsek, amikor álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, akkor más úton tértek haza. Én azt szeretném, hogy mindazok, akik ma éjszaka eljöttek a templomba, akár ha csak ritkán, akár gyakran jönnek el, de most itt vannak, mindnyájan más úton menjenek haza. Mehetnek ugyanazon a kitaposott úton, de más lélekkel. Olyan lélekkel, aki szeretni akar. Úgy menjek haza karácsony éjszakájáról, hogy meg akarjam érteni ezt a titkot, karácsony titkát, a szeretet titkát. Akarok adni, s ezáltal leszek képes megérteni Istent, befogadni az ő szeretetét. Amen.