Karitász nap-önkénteseket is várnak

Karitász nap-önkénteseket is várnak

2017-03-06 12:54:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szociális
Debrecen
Március 11-én, szombaton várják az érdeklődőket, akár az 50 óra közösségi munkát is el lehet végezni a Karitásznál.

Szakmai napot szervez a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász az önkéntesek, illetve a paptestvérek számára.

Eladók: Kocsis Fülöp, metropolita és Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója

Időpont: március 11. szombat 10.00 óra

Helyszín: Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, Debrecen, Petőfi tér 9.

Az eseményre szeretettel várják a fiatalokat is, akiknek, mint köztudott, 50 óra közösségi munkát kell végezniük. Ez az érettségi-bizonyítvány kiadásának feltétele. Ez azokra vonatkozik, akik 2016. január 1-je után érettségiznek - tehát 2012 szeptemberében vagy később kezdték el a középiskolát.

50 óra közösségi munka

Az ötven órát három év alatt, a 9-11. osztályban kell teljesíteni: a munkát "tömbösítve" is el lehet végezni, és - ha az iskola engedélyezi - a nyári szünetben is lehet dolgozni. Csak olyan tevékenység számít, amelyért nem kapnak fizetést, társadalmilag hasznos, és valamelyik közösség javát szolgálja. Ez lehet egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi munka, illetve közös sport és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel.

A szolgálatot az iskolában vagy olyan szervezetnél lehet elvégezni, amely megfelel a jogszabályban foglalt feltételeknek. 

Szeretettel várják az érdeklődőket!

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...