Kaskötő Miklós papszentelése

Kaskötő Miklós papszentelése

2021-05-25 09:44:43
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kaskötő Miklóst 2021. május 29-én szenteli pappá Fülöp metropolita, Budapesten a Rózsák terei görögkatolikus templomban. A szertartás 10 órakor kezdődik.

Kaskötő Miklós Bertold 1994. május 6-án született Debrecenben. Hite, hivatása kibontakozásában sokat köszönhet felmenőinek és szülővárosának, Hajdúdorognak, ahol alap és középfokú tanulmányait is végezte. 2013-ban jelentkezett a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Szociális éve alatt a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tevékenykedhetett. Ennek köszönhetően a kárpátaljai Karácsfalván teljesíthetett szolgálatot. Meghatározó volt életében az ott töltött kilenc hónap, az ott szerzett sok tapasztalat. Diplomáját idén nyáron szerezte meg a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán. Feleségével, Sivadó Patríciával 2020 júliusában házasodott össze. Diakónussá szentelése után a budapesti Rózsák terei parókián kezdte meg szolgálatát.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...