Katolikus templomra támadtak Burkina Fasóban

Katolikus templomra támadtak Burkina Fasóban

2019-05-13 09:48:21
Szerző: MTI, fotó:Szabad Magyar Szó
Friss
Ismét megtámadtak egy keresztény templomot a nyugat-afrikai Burkina Fasóban május 12-én, vasárnap. Az incidensben hat ember meghalt.

A hatóságok beszámolója szerint Dablo városban ismeretlen fegyveresek körbezárták a katolikus templomból távozó híveket, és tüzet nyitottak rájuk. Hat embert megöltek. A templomot ezután felgyújtották, egy gyógyszertárat és néhány másik üzletet kifosztottak, majd gépkocsin távoztak.

Ez volt két héten belül a második ilyen terrortámadás. Április 29-én egy protestáns templom volt a célpont. Akkor négyen haltak meg.

Burkina Fasóban négy év óta egyre gyakrabban követnek el támadásokat különböző szélsőséges iszlamista szervezetek mind keresztény, mind muszlim közösségek ellen, de arra 2015 óta nem volt példa, hogy templomot vagy mecsetet vettek volna célba, miközben papot, lelkészt, imámot többet is megöltek. Az imámokat azért gyilkolják, mert nem tartják őket eléggé radikálisnak, vagy mert a vádjuk szerint együttműködtek a hatóságokkal.

A dzsihadisták kezdeti támadásaikat főleg az ország északi részére irányították, de később a főváros, Ouagadougou környékén és az ország más részein is lecsaptak, és 2015 óta már 350 ember halálát okozták.

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...