Keresztállítás és parókiaszentelés Pomázon

Augusztus 24-én, hétfőn reggel olvasom Péter atya üzenetét: „ …írnál egy rövidet az ünnepünkről? …”. Kissé megijedtem, mert nem vagyok a szavak embere. Semmi ötletem nem volt, hogy is kezdjek neki. Nem sokkal dél előtt azonban valami hiányérzet támadt bennem: szombat óta Péter atya különböző helyzetekben, sokszor kifejezte köszönetét a híveknek az ünnepre való készülődésben és a közös ünneplésben való közreműködésért. Prédikációban, személyes beszélgetésben, … Mi is megköszöntük neki úgy istenigazából mindazt, amit ő adott hozzá ehhez az ünnephez? Úgy éreztem, hogy nem. Ez okozta bennem a hiányérzetet. Persze nekünk nincs lehetőségünk prédikálni, mégis egy közös köszönetnyilvánítás kijár parókus atyának. És máris meglett az írás alapgondolata: ez pedig a köszönet és a hála. Mert teli van a szívünk örömmel és hálával, hogy megvalósult egy évek óta dédelgetett álmunk: Pomázon a parókia udvarán egy szép görögkatolikus kereszt felállítása.

(Pomáz Budapesttől északra mintegy 15 km-re, Szentendre szomszédságában fekvő, kb. 18 ezer fő lakónépességű város. Azon, viszonylag kevés számú települések közé tartozik, ahol római katolikus, ortodox /szerb/ és református templom is található. S bizakodunk, hogy  egyszer egy görögkatolikus templom is gazdagítani fogja a város lelki és kulturális életét.)

De haladjunk csak szép sorjában.

Mikor is kezdődött a mi történetünk? Mintegy 30 évvel ezelőtt kezdett kijárni Budapestről Pomázra Vereczki András atya minden hónap 3. vasárnapján Szent Liturgiát végezni, gyermekeknek hittanórát tartani. András atya a szórvány jelentős területét ellátta, minden hétvégén más-más településen, s egy-egy nap több helyen is szolgálva. Nem volt könnyű feladat, amit ő kitartással, hosszú éveken át végzett, hogy az erre a vidékre elszármazott görögkatolikusok ne kallódjanak el. Hála Istennek ma is többen élnek még közöttünk olyanok, akik emlékeznek ezekre a kezdeti időkre. Hálásan köszönjük András atyának, hogy kitartóan igyekezett összegyűjteni bennünket!

Aztán elérkezett 2000., amikor Baán István atya szervezőlelkészként minden vasárnap és a hétközi ünnepeken is kijárt hozzánk Szent Liturgiát végezni. Ez óriási változás volt a korábbi havonkénti egy alkalomhoz képest. Szertartásainkat ettől az évtől a Pomázi Karitász-ház kápolnájában végeztük. A ház építését Fodorné Kriskó Iringó és férje, Fodor István nagy lelkesedéssel, fáradhatatlanul szervezték az 1990-es években. Mint ahogy azt sokan tudják, Iringó sajnos a ház felszentelése előtt a Karitászházban tragikus balesetet szenvedett, így a felszentelést ő már itt, a földi életében nem érhette meg.  

Baán István atya idején kezdtünk közösséggé formálódni, István atya a gyerekeknek hittanórát tartott és hittantábort szervezett, a családokkal rendszeres kapcsolatban volt, néhány családban megtanította a proszforakészítés szertartását, ... s 10 év elteltével, az ő vezetése alatt 2009-ben váltunk egyházközséggé. Hálás szívvel köszönjük István atyának a hosszú, kitartó, szeretetteljes szolgálatot!

2010-ben Papp Miklós atya vette át a frissen alapított egyházközséget. Sokat elárul róla és kedves családjáról – feleségével Mónikával és három kicsi lányukkal minden vasárnap együtt jöttek Budapestről Pomázra –, hogy a röpke egy esztendő alatt is nagyon mély kapcsolat szövődött közöttünk. „A szeretet nem múlik el soha.” Ezt a Szentírási idézetet olvashattuk a gyertyán, amit Miklós atyától kaptunk búcsúzóul. Ez ma is igaz közöttünk! Hálásan köszönjük Miklós atya a sok, mély tanítást!

Következő parókusunk Pásztor Bazil atya volt, aki olyannyira nagykorúként kezelt bennünket, hogy bizony sok feladathoz ebben az egy évben nőttünk fel, tanultunk bele. Hálásan köszönjük Bazil atyának a felénk irányuló bizalmat, türelmet, szeretetet!

Ebben az időszakban az évenkénti parókusváltás miatt veszélyben láttuk a közösségünket, ezért néhányan felkerestük Fülöp érsek-metropolita atyát és a támogatását kértük abban, hogy állandó parókusa lehessen Pomáznak. Imáink és kérésünk meghallgatásra talált.

2012-től Mosolygó Péter atya lett egyházközségünk parókusa. Emlékszem arra a szép napra, amikor Péter atya telefonon felhívott és nem sokkal utána őt és kedves feleségét, Apolkát körbevihettem Pomázon, minden szépet és jót elbeszélve magunkról és a helyről, csak hogy kedvet kapjanak ahhoz, hogy Pomázra jöjjenek. Amikor a kinevezés véglegessé vált hasonló öröm volt bennünk, mint az alapításkor és a mostani ünnepünkkor is: azt érezzük, hogy a Jóisten kegyelméből „szintet lépünk”, közösségünk helyzete stabilabbá válik, épülünk és együtt építhetjük Isten országát!

Nem sokkal az egyházközség alapítása után egyik testvérünk felvetette, hogy állítsunk keresztet a kápolna udvarán. Azon a helyen ezt nem tudtuk megvalósítani, de a néhány évvel ezelőtti parókiavásárlás után már adott volt a keresztállítás helye.

És ezzel elérkeztünk „az Ünnepünkhöz”! Nagy örömmel, izgatottan készültünk erre a napra. Hetekkel előbb egyeztettük a tennivalókat, feladatokat, hogy a meghívottak időben értesüljenek az eseményről, hogy milyen virágokkal díszítsünk majd, hogy legyen elegendő sütemény, hogy a bográcsban készülő gulyáshoz semmi se hiányozzon…

S hogy miért írtam ilyen hosszan a mi kedves papjainkról? Mert ezen a szép napon – augusztus 22-én, szombaton – Bazil atya lélekben, András atya, István atya, Miklós atya pedig személyesen vettek részt ezen a felemelő szertartáson és az azt követő agapén. Megható, megrendítő és felemelő volt együtt látni Őket, ahogy Jaczkó Sándor helynök atyával, Péter atyával és Blankenstein György szentendrei plébános atyával mindannyian egyenként megáldották a keresztet, majd pedig felszentelték a parókia épületét. Ünnepünket megtisztelte még Lejtényi Emmánuel, a pomázi Szent István Plébánia plébániai kormányzója, aki Várnai Péter atyával együtt érkezett, és Ljubisav Milisavić pomázi szerb ortodox parókus képviseletében diakónus fia, Stefan, valamint az önkormányzat képviseletében Hardi Péter alpolgármester is. Nyilas Zoltán református esperes kedves üdvözlő szavait Péter atya olvasta fel.

Ezt követően megnyílt a parókia épülete valamennyi testvérünk előtt és jó hangulatú beszélgetésekkel, közös étkezéssel zártuk ezt a várva várt napot.

(És nem is írtam arról, hogy ezt az eseményt külső okok miatt többször is el kellett halasztanunk, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a kereszt talapzatán elhelyezett táblán 2019. felirat olvasható. Vagy hogy a keresztet tartó alap a szentelés előtt egy héttel megrepedt, de Isten kegyelméből időben sikerült megoldani a problémát …)

Mert minden kegyelem, és minden forrásunk Belőle fakad!

Kedves Péter atya! Hálás szívvel köszönjük, hogy a parókus atyánk vagy, köszönjük az egyre gazdagodó hitéletet, a szép szertartásokat, a sokoldalú, mindenre kiterjedő figyelmességedet, lelkesedésedet! Köszönjük Apolka, hogy támogató, figyelmes társa vagy Péter atyának, mert ez az egység, ami köztetek van segíti a közösségünk épülését is.

„Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: nézd, itt van vagy amott. Isten országa köztetek van.” (Lk 17,20-21) 

A parókia épületének megvásárlását és megújulását támogatta: a Hajdúdorogi Főegyházmegye, Pomáz Város Önkormányzata, a Béres Alapítvány, az egyházközség, valamint önkéntes munkájával Papp János és fia, Papp János. A kereszt felállítása híveink adománya mellett Pap Lajos kőfaragó felajánlásának, Bacsárszki László és Lendvári Mihály önkéntes munkájának és Fabók Balázs famunkájának eredményeként valósult meg a korpusz pedig Janka Gábor atya munkája.

Isten bőséges áldása viszonozza az adakozók és felajánlók nagylelkűségét!