Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz

2022-07-04 14:35:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Búcsú
Motorosokkal telt meg és motoroktól volt hangos Máriapócs július első szombatján. A Görögkatolikus Motorosok ezen a napon tartották meg a már hagyománynak számító búcsújukat.

Szokás szerint csütörtök este Pocsajban, vecsernyével kezdődött meg a ráhangolódás. Másnap, a lelkinap alkalmával mintegy 13 motoros kelt útra, hogy a határontúli kapcsolataik erősítése mellett, a szenvedélyüknek is hódolhasson. Útjukat Bátor Botond pálos szerzetes atya gondolatai kísérték, akinek köszönhetően lelkileg feltöltődve rótták a kilométereket. 

A nagyváradi görögkatolikus szeminárium kápolnájában végzett imaóra után a nagyváradi római katolikus püspöki palotában található kiállítást nézték meg. Ezután indultak el a már ismerős Huta Slavia felé, a vacsorát pedig már Máriapócson fogyasztották el. 

Szombat délelőtt Nyírbátorban volt a gyülekező, ahol bevárták a különböző irányból és városból érkezőket, majd Fülöp metropolita atya vezetésével indultak el a Kegyhely felé. A templom előtti főtéren majdnem kétszáz motor és még több érdeklődő gyűlt össze. A gyerekek rövid felvonulása után kezdetét vették a különböző versenyek, melyek a motorosok ügyességét állították a középpontba. Ezt követően a Szent Liturgia, majd a motorok és motorosok megáldása következett.

Az eredményhirdetést követően pedig a jól megérdemelt közös ebéd következett. 

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...