Ki mit tud?

Ki mit tud?

2016-12-02 15:10:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szociális
Ki mit tud? vetélkedőt rendeztek a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő gyermek részére

A megmérettetésnek a hajdúnánási Kéky Lajos Művelődési Központ adott otthont. A gyermekvédelmi intézmények elődöntőket is tartottak, ezen a novemberi délutánon pedig a legjobb továbbjutók mérték össze tudásukat: a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központból, a Debreceni-Nyírségi és a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központból.

A rendezvényt Tripsó Zoltán, a Debreceni-Nyírségi és a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ igazgatója nyitotta meg. Mint mondta: reméli, hogy a tehetségeket, akiket itt most felfedeznek, őket majd a későbbiekben is tudják támogatni. Szaplonczay Gergely atya, lelki-vezető egy közös imára hívta a résztvevőket, aztán elkezdődött a várva várt műsor. A zsűri nehéz feladat elé nézett…

Zenés, táncos produkciók, versek, színdarabok követték egymást, a fiatalok lelkesen készültek erre a mai napra. Ez a színpadon is megmutatkozott. Végül a következő díjak találtak gazdára: 

Különdíj:

Tánc kategória

  • görög táncosok: Molnár Dániel, Elek Barnabás, Dobronszki István László
  • vers, próza kategória: Menyhárt Dávid
  • színdarab kategória: Elszabtuk, hát elszabtuk című darabbal: Nagy Nóra, Vadász Viktória, Vadászi Nóra, Bascsúr Boglárka, Tonté Kamilla, Csercsa Krisztina, Tóth László, Kertiné Kulcsár Éva 

Díjazottak:

Ének kategória:

1. helyezett: Balogh Erik, Balogh Dominik, Szeleczki Krisztián, Gyöngyösi Róza, Gyöngyösi Dzsenifer, Rácz Károly, Rácz Dzsenifer, Rácz Anikó, Horga Erika 

2. helyezett: Juhász Kevin, Lakatos Alexandra, Veszeli Gabriella

3. helyezett: Kiss Kevin

Tánc kategória:

1. helyezett: Néptánccal: Kovács Liza és Putnoki Alex  

2. helyezett: Roma lányok forrása címmel: Orgován Eszmeralda, Sankó Enikő, Sankó Regina, Papp Dezső, Papp Beáta, Antal Noémi 

3. helyezett: Lakatos Noémi, Lakatos Szabina, Lakatos Zsolt, Lakatos Alex, Rostás Krisztofer, Szilágyi István, Rostás József, Rostás Henrik, Rostás Krisztofer

Vers, próza, mese kategória

1. helyezett: Barna Vanda 

2. helyezett: Bereczki Kinga 

3. helyezett: Klokk Tímea 

Színdarab:

1. helyezett: Helén a tehén című darabbal: Danó József, Danó Máté, Tejfel Péter, Tejfel Krisztián, Bónis Gabriella, Orgován Eszmeralda 

2. helyezett: Hárman egy szoknyában címmel a IV-es számú lakásotthon neveltjei

3. helyezett: Mekk Mester történetével: Szeleczki Krisztián, Horváth Juci, Szűcs Máté, Szabó Fruzsi, Szabó Tibor, Sanyó Petra 

A nevelt gyermekek bizonyították, hogy közöttük is nagyon sok tehetség van, egymás sikereinek nagyon tudnak örülni. Ezúton is gratulálunk nekik!

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai