Kisboldogasszony ünnepe az életről szól - rendhagyó búcsú Máriapócson

Kisboldogasszony ünnepe az életről szól - rendhagyó búcsú Máriapócson

2020-09-07 13:25:00
Szerző: Orosz Rita / Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Metropólia
Búcsú
Hívek csak kis létszámban érkeztek szeptember első hétvégéjére Máriapócsra, de az Istenszülő születésének búcsúját így is fényesen ünnepelték.

Az ilyenkor szokásos szertartások mindegyikét elvégezték, éppen úgy, ahogyan a korábbi években. A kinti tábori oltárnál végzett imádságokat is, a kegytemplom falain belüli virrasztást is élőben követhették azok a hívek, akik tekintettel a járványügyi előírásokra úgy döntöttek, otthonról kapcsolódnak be az imafolyamba.

Szombat délután dr. Sivadó Csaba atya által vezetett vecsernyével kezdődött a búcsú. Római katolikus szentmise mindkét napon volt. 

A Pócspetriben szolgálatot teljesítő Szenes István atya arra bíztatta a jelenlévőket, próbáljanak minél inkább belesimulni Isten akaratába. „Nem váratlan dolgokat kér és nem váratlan igeneket vár tőlünk az Isten. Mária sem váratlanul mondott igent, hanem az addigi élete is arról szólt, hogy Isten akaratát kereste. Ha életünk folyamatosan az Isten szándékának kutatása, és az Ő szándékába akarunk beleilleszkedni, akkor nem fog váratlanul érni bennünket, amit kér tőlünk.” 

A búcsúi szolgálatba a görögkatolikus papnövendékek, és több atya is bekapcsolódott. Közülük voltak, akik hosszasan gyóntattak, volt, aki meghatározott időszakonként kegytárgyakat szentelt, szombaton Szemán László atya liturgizált, Polgári László atya és Kicsák János atya a temetőben végeztek Parasztászt elhunyt szeretteink lelki üdvéért.

Este nyolc órától kezdődött a kegytemplomban a virrasztás. Akathisztoszt vezetett Molnár Zoltán atya, majd vecsernyét és utrenyét végeztek Dr. Dobos András atyával, Kocsis Fülöp metropolita és Dr. Orosz Atanáz püspök atya jelenlétével. 

Akik minden szertartáson ott akartak lenni, sokat nem aludhattak, mert leghamarabb éjjel két órakor tudtak lepihenni, s reggel folytatódtak az imádságok Hülvely Zoltán atyával, kispapjaink segédletével Paraklisszal, imaórával, végül 11 órakor kezdődött a püspöki Szent Liturgia. Ünnepi beszédet Atanáz atya mondott, aki hangsúlyozta, Kisboldogasszony ünnepe az életről szól! „Világraszóló az aggodalom, de világraszóló ennek az ünnepnek az öröme is!” Ezzel a bevezetéssel kapcsolta össze a főpásztor a vírus-helyzet miatti kis létszámot azzal, hogy az Istenszülő születésének üzenete ugyanolyan erős, mintha húszezren lennénk, ahogy szoktunk…

A liturgia végén Orosz István atya megköszönte Atanáz püspöknek az egyértelmű és világos tanítást, amire a mostani „katyvaszos” világban igen nagy szüksége van egyházunknak, az egyházunkhoz tartozó embereknek. Atanáz atya ugyanis nagyon határozottan és bátran emelt szót az élet védelme mellett. Utalt az előesti vecsernye énekeire, amelyek a születő életről szólnak. Ennek kapcsán beszélt az élet elleni bűnökről, ezzel összefüggésben pedig felelősségünkről. Ugyanakkor lehetőségként vázolta az egyházi év elején, hogy sorban, az ünnepeinken, mindig más szempontból, de ugyanarra a Krisztusra tekintve igyekezzünk tettekkel is megerősíteni, hogy az Ő útján járunk!

Az ünnepi Szent Liturgia a prédikációval IDE kattintva teljes egészében visszanézhető.

Azzal a bizakodással imádkoz(z)unk Kisboldogasszony ünnepén, hogy a következő szeptemberben ismét sokan lehetünk együtt Máriapócson!

 

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
 
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján