A zarándokáldás után indultunk neki az 500 kilométeres távolságnak, majd délután bekapcsolódtunk a kegyhely ünnepi programjába. A nap legkülönlegesebb lelki élménye az esti Akathisztosz volt és az azt követő vecsernye. Az Akathisztosz a bizánci hagyomány egyik legősibb és legszebb Mária-himnusza. Az Istenszülőt dicsőítő imádság 12 ikoszból áll, akárcsak a Napbaöltözött Boldogasszony fejét övező 12 csillagból álló korona. A Szentírás, valamint az Egyház ősi hitvallásának képeivel énekli el Mária szerepét az üdvösség történetében. A több száz hívő éneke olyan szakrális teret nyitott, amelyben mindenki letehette az Istenszülő elé a lelkébe cipelt “batyukat”. Különösen szép élménnyé tette, hogy közösen álltunk az Istenszülő előtt és a zarándoklat ezen a ponton egy közös utazásból vagy kulturális programból, valódi lelki úttá vált, melyben egymás hite, öröme és jelenléte is gazdagított bennünket.

Vasárnap az utrenye után katekézisen vehettünk részt „Mielőtt kimondanád: igen – az élet már ajándék” címmel. Magyar Márton atya gondolatai egy fájóan aktuális problémát jártak körbe. Az élet, ajándék-természetére, a család felelősségére irányította a figyelmet, összhangban Fülöp érsek-metropolita megfogalmazásával: „Az élet érték, Isten ajándéka a kezdetektől, a fogantatástól az utolsó leheletig”. A búcsú ünnepének csúcspontjaként, a főpapi Szent Liturgia gazdag szertartásában nem egyszerűen egy gyermek születésnapját ünnepeltük. Mária születésével, – mely nem véletlenül az egyházi év első ünnepe - elkezdődik valami, amely az egész emberiség üdvösségtörténetét megváltoztatja. Ahogy a troparion fogalmaz: Mária születése örömet hirdet az egész világnak, mert általa ragyog fel Krisztus, az „Igazság Napja”.

Hazafelé már nem ugyanazok az emberek ültek együtt a buszon, akik szombat reggel elindultak. Egy közös út, közös imádságok, beszélgetések, csendek és élmények kapcsoltak össze bennünket. Ez a zarándoklat, mely az újonnan alakult Boldogasszony Görögkatolikus Női Kör első zarándoklata is volt egyben, nemcsak Máriapócsra vezetett el bennünket, hanem egy kicsit közelebb egymáshoz és a Boldogságos Istenszülőhöz, akinek oltalmába ajánlottuk közösségünket.

Hálás szívvel köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye egyházközségi program támogatását, mely zarándoklatunk megvalósulását segítette.