Kispesten áldott és szorgos az ősz

Kispesten áldott és szorgos az ősz

2019-10-16 12:59:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szeptemberben a kispesti gyülekezet már részt vett a szentkúti görögkatolikus búcsún, illetve Máriapócsra is elzarándokolt, így az elmúlt napokban arra irányították a figyelmet, hogy otthon, a parókián töltsenek el együtt hasznosan és vidáman egy délutánt - Zuró József parókus atya beszámolója következik.

Október 12-én, szombat a 72 óra kompromisszumok nélkül programhoz csatlakozva arra vállalkoztunk, hogy templomunkat elkezdjük felkészíteni a közelgő búcsú ünnepére.

A közös együttlétet imádsággal indítottuk, amelyben a templom és a gyermekek jelenlétének fontosságáról elmélkedtünk. 

Utána a szorgos kezeké volt a főszerep, fiatalok és idősebbek, szülők gyermekeikkel együtt szépítették templomunkat.

Egy család felajánlásának köszönhetően a kórus lépcsőit sikerült szép és biztonságos szőnyeggel is felújítani.

Közben az udvaron már készült a finom must, a préselésben a gyermekek is örömmel segédkeztek.

A nagyobbak már a bográcsozás előkészítésén fáradoztak, így a fárasztó, de nagy odaadást mutató takarítás után már jól megéhezve fogyasztottuk el a mustot és a paprikás krumplit. A nap három gyümölcsfa ültetésével vált teljessé, amellyel parókiánk is csatlakozott a Metropólia teremtésvédelmi akciójához. 

Bízunk benne, hogy nemcsak a gyümölcsfák hoznak hamarosan bő termést, hanem a szorgos családok folyamatos jelenléte parókiánk életét is egyre inkább gazdagítani fogják.

Köszönjük mindenkinek a segítségét, áldozatos munkáját!

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...