Nagyböjt első péntekén (március 3.) Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya fogja végezni az Előszenteltek Liturgiáját az Attila téri Főszékesegyházban. Egyúttal kolibát fog megáldani. Időpont: 17.30 óra. A hagyomány szerint a kolibát nagyböjt első hetében pénteken, az Előszenteltek Liturgiájának végén szokta a pap megáldani, majd közösen elfogyasztják.
Mi a koliba?
Főtt búzából és különböző édes gyümölcsökből – datolya, füge, mazsola, aszalt szilva és sárbarack, méz, lekvár – hozzáadásával készül. Ez a böjti étel már az V. században a szerzetesek eledele volt, főleg azoké, akik még kenyeret sem voltak hajlandóak enni. Ugyanakkor fogyasztása a világi híveknek is ajánlott volt, főként a nagyböjt első hetében.
Eredete
A koliba eredete a IV. századra nyúlik vissza, Szent Tivadar nagyvértanú tiszteletéhez kapcsolódik. Nagyböjt első szombatján Tiró Szent Tivadar nagyvértanúnak a kolibával kapcsolatos csodájára emlékezik a görögkatolikus egyház. Hitehagyó Julianosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét. Ezután jelentős keresztényüldözés kezdődött. A császár nemcsak nyíltan, hanem alattomosan is igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezte be őket. Ezért, miután megfigyelte, hogy a keresztények nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szentelik magukat, a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és pogány állatáldozat vérével meghintett élelmet tegyenek a helyére, hogy azt vásárolják meg a keresztények, és a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek.
Ekkor Tiró Szent Tivadarnak látomása volt, elment a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kolibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a koliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona” – mert az eukhaitáknál így szokás azt nevezni.