Kolibaáldás a főszékesegyházban

Nagy tálakban sorakoztak a mézes-gyümölcsös finomságok az asztalon; Nagyböjt második Előszenteltek Liturgiájának elmaradhatlan része ennek megáldása. A koliba elnevezés arra az édes süteményre is utal, amit a halotti torokon osztottak szét az egybegyűlteknek.

Ez már az ókorban is elterjedt szokás volt, s minthogy az édes sütemény az emberi testet szimbolizálta, ezért egyesek azt vélik, hogy egy pogány szokás „megkereszteléséről” van szó. A keresztény értelmezés azonban mindenképpen túlmutat a pogány felfogáson, amely szerint a koliba nem csupán az emberi testre utal, hanem az örök élet édes ízére is. A koliba szimbóluma ebben az értelmezésben a Nagyböjt megédesítésére szolgál, és így akar mindenkit felkészíteni a böjti utazásra, avagy futásra. Erre utalt prédikációjában Gánicz László atya is. 

„Én vagyok az út az igazság és az élet” (Jn 14,6) – Krisztus örökérvényű gondolatát idézte fel tanítása elején Gánicz László atya, hiszen a Megváltó ezen tanítása életre szóló példa, segítség az üdvösséghez vezető úton.   

Jézus mindenben példával jár előttünk, így a böjtben is.

„Nagyobb ünnepeinkre készülve lelki pusztánkba vonulunk ki mi is, 40 napig készülünk, 40 napig böjtölünk és akárcsak Krisztust úgy minket is megkísért majd ezalatt a sátán. Ám mi nem vagyunk Krisztus vagy Isten, nem tudunk olyan tökéletesen ellenállni a kísértésnek, mint ők” – világított rá László atya. A böjtöt, a „futást” elkezdtük – folytatta – s ebben a „futásban” bármennyire is szeretnénk Jézus példáját követni, aki ezt a 40 napot szépen egyenletesen beosztva élte meg, mi nem leszünk erre képesek.

„Sok mindent vállaltunk, sok mindent szeretnénk megvalósítani, de érezzük, hogy olyan nehéz. Igen, aki rövidtávon gyorsan fut, az hamar elfárad, aki előtt hosszú út áll, annak bizony be kell osztani az erejét, annak igenis jó értelemben véve taktikázni kell, hogy ne fáradjon el, és fulladjon ki teljesen az úton, hanem be tudjon érni a célba.” – tett javaslatot László atya tanításában. Nagyböjt első péntekje is arra figyelmeztet minket, hogy hosszú még az idő, a készület, ezért lassan, óvatosan érdemes haladni az úton, hogy legyen elég erőnk, energiánk.

„Az egyház gondoskodik lelki táplálékról, s természetesen testiről is, ezért a Szent Liturgia végén kolibát szentelünk, egy kis édességet, egy kis energiát, hogy ezt a »pályát végig tudjuk futni«” – mondta László atya, majd a prédikáció végén sok erőt kívánt mindenkinek a szent negyven nap végigviteléhez, melynek végén elnyerhetjük húsvét koszorúját és együtt ünnepelhetünk a feltámadottal, az ő példáját követve egész életünkben.