Közösségkovácsoló kirándulás a Zemplénben

Közösségkovácsoló kirándulás a Zemplénben

2019-10-16 14:26:01
Szerző: Kiss László egyetemi lelkész atya
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon egyetemistáinak egy része a Zemplénben töltött el egy tartalmas hétvégét Kiss László atya vezetésével.

A fiatalok Füzérradványban a turista szállóvá alakított római katolikus plébánián szálltak meg. Innen járták be a környék nevezetességeit.

Az első este csapatépítő játékokat játszottak, majd késő éjszakába nyúlóan a társasjátékoké volt a főszerep. Másnap a pálházi görögkatolikus templomban végzett imaóra után László, vagy ahogy a legtöbben hívják Let’s go atya hívta fel a fiatalok figyelmét arra, hogy ismerjék fel az Isten jelenlétét a természet szépségében, egymásban, s majd a vasárnapi Szent Liturgiában.

Ezután a Füzéri vár meghódítására indult a csapat, majd a fűzéri forgatag ragadta magával a közösség tagjait: finom ételek és italok, Rúzsa Magdi koncert és az éjszakába nyúló táncház. Megható volt a helyiek szeretete, amit jól mutat például az is, hogy azonnal kisegítettek kölcsöncipővel egy lányt, akinek tönkrement lábbelije.  

Vasárnap a frissen odahelyezett Pásztor Gergely atya várta szent liturgiára az egyetemi kolisokat. A különleges kastélyparki séta, s a finom ebéd után következett az adrenalinbomba, a sátoraljújhelyi kalandpark.

Akik részt vettek ezen a hétvégén elfáradva, de az élményektől közösséggé kovácsolódva tértek haza.

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...