Krisztusban valóban mindannyian testvérek vagyunk - görögkatolikus kispapok és evangélikus teológus hallgatók találkozója

Krisztusban valóban mindannyian testvérek vagyunk - görögkatolikus kispapok és evangélikus teológus hallgatók találkozója

2019-09-16 15:43:57
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Duna TV, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna/evangelikus.hu
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Görögkatolikus Papnevelő Intézet
Szeptember 12-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói találkozót szerveztek, melynek utóbbi intézmény adott otthont Budapesten. Az esemény azzal a céllal jött létre, hogy jobban megismerjék egymást a hallgatók és egy krisztusi közösséget kovácsoljanak magukból. A hagyományteremtő szándékkal megszervezett találkozóról a Duna tv is beszámolt.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya és Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök kezdeményezésére jött lére ez a találkozó, mely a két oktatási intézmény hallgatói számára lehetőséget kínált az ismerkedésre és a barátságok megkötésére. A két főpásztor idén év elején Aszódon találkozott, ahol már akkor szó volt az ökumenikus kapcsolatok és az egyes intézmények működésének kérdéseiről.

 Délelőtt az Evangélikus Országos Múzeumot látogatták meg, délután pedig sportjátékokkal és imádsággal színesítették az együttlétet a fiatalemberek. Majd este görögkatolikus vecsernyén vettek részt a zuglói templomban, melyet a kispapok és elöljáróik tartottak. Az igehirdetést Kondor Péter evangélikus püspök végezte. A prédikáció vezérfonala a nap mottójához kapcsolódott „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5), amely szépen kifejezte a maga szimbolikájában a két egyház egymáshoz fűződő kapcsolatát. 

 Csűry Csaba görögkatolikus teológus és evangélikus püspöki titkár, szintén hangsúlyozta ennek a kétoldali találkozásnak a szükségességét. Akárcsak Udvaros Dóra II. éves evangélikus teológus lelkész szakos hallgató, aki már lelkiekben előre készült a találkozásra és már nagyon várta ezt a napot. Úgy fogalmazott: „csodálatos ez a kezdeményezés, mert ezen a napon valóban megélhetjük a testvériséget”. Tiborcz Dániel V. éves evangélikus teológus-lelkész szakos hallgató pedig azt mondta: „Istennek egy egyháza van, és ugyanabban az egyházban teljesítünk szolgálatot, csak másik felekezetként.”  

Mindkét részről többen megfogalmazták reményüket, hogy ez nem csupán egyszeri alkalom, hanem évente visszatérő találkozó lehetne.

A Duna tv riportját az eseményről ide kattintva nézhetik meg.

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...