Krisztussal meghalunk a bűnnek és Krisztussal újjá születünk - Nagyszombat Debrecenben

Krisztussal meghalunk a bűnnek és Krisztussal újjá születünk - Nagyszombat Debrecenben

2025-04-19 22:39:44
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI Fotó: Verdes Anna/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Liturgikus
Debrecen
Ünnep
Húsvét
Nagyszombaton ritka, különlegesen szép szertartásra gyűltek össze a hívek a debreceni Szent István kápolnában. Az ősi egyházi hagyományokhoz híven felnőtt keresztelést tartottak. Idén két nagykorú személy részesült a Keresztség, a Bérmálás és az Eucharisztia szentségében, mellettük ketten bérmálkoztak és elsőáldozók is lettek, illetve még egy személy lett elsőáldozó.

„Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek!” – hangzott el az ének, figyelmeztetve a szentségekhez járulókat, soha ne felejtsék el: rajtunk van Krisztus jele.

Mi az oka, hogy Nagyszombaton tartjuk ezt a szertartást?

Ennek elsősorban liturgikus szempontjai vannak, ugyanis az ókorban, illetve a középkorban, a bizánci szertartású katolikus egyházakban a feltámadás volt a központi ünnepi esemény, amely Húsvéthoz kötődött. Így kézenfekvő volt, hogy akik megszerkesztették a liturgikus esztendőt, azok a szentéletű emberek a hitjelöltek keresztelkedését is ehhez a szép ünnephez csatolják, hiszen ők is az „óembert levévén” újba öltöztek, tehát elhagyták a régi, bűnös embert, és Krisztussal együtt föltámadnak egy új életre. Ezért volt az, hogy ehhez a szép ünnephez kapcsolták a megkeresztelendőknek a megvilágosodás szentségébe való beavatkozást.

Keresztelkedéskor több szentséghez is hozzájárulhatnak. Erről már korábban is írtunk, hogy mi az oka:

2016-ban, amikor a Görögkatolikus Metropólia létrejöhetett Magyarországon, felvetődött annak az igénye, hogy a felnőtt keresztényeket ne csak külön-külön az év egyes időszakában meghatározott eseményeken keresztül kapcsoljuk be az egyházba, hanem ősi szokás szerint a főpásztor vezetésével járulhassanak ehhez a szentséghez. Ekkor vetődött fel egyházunk liturgikus szakembereiben az a kérdés, hogy visszatudnánk-e térni az ősi gyökerekhez, amikor az 5-6. századtól kezdve beavatták ezeket a hitjelölteket a keresztség szentségével az egyházba. Így történt az, hogy kifejlesztettük azt a gyakorlatot, ami jelen pillanatban is fennáll, és úgy látjuk, hogy nagyon sok gyümölcsöt hoz a megkeresztelendők életében. Nevezetesen, hogy a keresztség szentségének bevezető egységeit nem egyben szolgáltatjuk ki magával a szentséggel, hanem külön lépcsőfokokban. Ezzel is elősegítendő az ő elköteleződésüket az egyházhoz, illetve azt is elősegítjük, hogy érezzék, egy folyamatnak a részesei. Így van az, hogy külön van névadás, a hitjelöltek közé való felvétel, kapnak egy külön nevet a keresztség szentségében, az ördögűzés szertartásán is átesnek, tudatosan felnőttként ellene tudnak mondani a sátánnak és egyesülni tudnak Krisztussal, személyesen le tudják tenni a hitvallást. Így szép lassan elérkezünk az úgynevezett beavató szentségekhez, amely azt a három szentséget jelentik, amellyel Isten gyermekei leszünk, az egyház tagjaivá válunk, eltörlődik az áteredő bűn, illetve a felnőtt ember esetében az addig elkövetett személyes bűnök összessége.

Tehát ez a három szentség, amit az egyházunkban bevezető szentségeknek hívunk, ez a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentsége. Szeretnénk a pápai instrukciók, a II. Vatikáni zsinat tanítása alapján visszatérni azokhoz a gyökerekhez, amelyet a katolikus egyház is szorgalmaz a keleti egyházak tekintetében, nevezetesen oda, hogy az első három beavató szentséget ne szakítsuk szét, mint megtörtént az elmúlt századokban, hanem a görögkatolikus egyház térjen vissza ezekhez a tradíciókhoz.

A kápolnában tartott keresztelés után a főszékesegyházban folytatódott a szertartás, ahol a többi szentséghez járulhattak hozzá a hitjelöltek. Krisztussal meghalunk a bűnnek, és Krisztussal újjá születünk az isteni szép, tiszta életre. Ne feledjük, hogy kihez tartozunk. Ne feledjük, hogy ha Vele együtt meghalunk a bűnnek, és szeretetben élünk, akkor Vele együtt fel is támadunk!

Adja az Úr, hogy a most szentségekhez járult szolgái is tovább folytassák útjukat a megkezdett irányba, oltalmazza és védelmezze őket a Mindenható, s kísérje áldása minden nemes törekvésüket!

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai