Krízis munkában a Karitász önkéntesei

Krízis munkában a Karitász önkéntesei

2018-03-01 14:56:53
Szerző: Katolikus Karitász
Szociális
Karitász
Beköszöntöttek hazánkba a tél leghidegebb napjai. A Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesei országszerte kiemelt figyelemmel kísérik a hajléktalanok mindennapjait, akik az utcán töltik a nappalok és éjszakák nagy részét, az időseket és betegeket, és azon családokat, akiknek gondot jelent lakásuk fűtése.

Munkatársaink és önkénteseink országszerte szervezik az akciókat, gyűjtéseket és osztásokat, hogy segítsék a hideg elleni védekezésben a rászorulókat.

Az Egri Főegyházmegyei Karitász napokkal ezelőtt megnyitotta krízis melegedőjét, ahol – immáron 6. éve – meleg ételt, ruhát kapnak a hajléktalanok, valamint tisztálkodásra és pihenésre is lehetőségük van. Ugyanitt működik a Karitászkonyha, ahol naponta 50 adag meleg ételt osztanak ki.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében az önkéntesek teaosztással, téli ruhával segítik az utcán élőket, valamint vállalják, hogy melegedőkbe, szállókba szállítják a hajléktalanokat. A Váci Egyházmegyei Karitász is megnyitotta krízis szállóját, hogy a rendkívül hideg éjszakákon segítse az utcán élőket.

Minden egyházmegyében gyűjtenek meleg ruhát – kesztyűt, sálat, sapkát – cipőt, takarókat, és tartós élelmiszert, amelyeket folyamatosan juttatnak el a rászorulókhoz. A Karitász irodák, az adományboltok és a plébániai csoportok egyaránt fogadják a ruha felajánlásokat az ország egész területén. Országos akció keretében az idei télen már 350 háztartásba vittünk kályhát, és igény szerint tűzifát is, hogy legalább egy fűtött szoba legyen a lakásokban.

Több vidéki városban indul hetente teajárat, meleg teát, szendvicset osztanak hajléktalanoknak, rászorulóknak. Aki csatlakozni szeretne, a 1356-os adományvonal hívásával, illetve online adományozással is támogathatja a Karitász munkáját. www.karitasz.hu

VEZETŐ HÍREK
Képíró Isten közelében – Időszaki kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban

"Itt járt a boldogság" – házszentelés a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthonban

Lelkigyakorlatok Máriapócson – várják az elcsendesedni vágyókat a Nemzeti Kegyhelyen
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Képíró Isten közelében – Időszaki kiállítás nyíl...
Képíró Isten közelében – Időszaki kiállítás nyíl...
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – várják az elcsendesedni...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – várják az elcsendesedni...
 
"Itt járt a boldogság" – házszentelés a Szent Matrón...
 
Szentírás vasárnapja és a Káldi év
Szentírás vasárnapja és a Káldi év
 
Istenre figyelve, imádságban – zsolozsmás tábor Klokoc...
Istenre figyelve, imádságban – zsolozsmás tábor Klokoc...
 
Teltházzal vette kezdetét az ökumenikus imahét Debrecenb...
Teltházzal vette kezdetét az ökumenikus imahét Debrecenb...