Különdíjas irodalmi alkotások Nyíracsádról

Különdíjas irodalmi alkotások Nyíracsádról

2018-03-02 08:50:47
Szerző: Kedves Györgyné Zilahi Enikő
Ifjúsági
Pályázat
Százezer forintot és két különdíjat kaptak a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által hirdetett klímastratégiai pályázaton.

Százezer forintot és két különdíjat kaptak a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által hirdetett klímastratégiai pályázaton. Március elsején volt az eredményhirdetése Debrecenben annak a klímastratégiával kapcsolatos pályázatnak, melyet a tavalyi év őszén hirdetett meg a Hajdú –Bihar Megyei Önkormányzat. A pályázattal az éghajlatváltozás veszélyeire, a Föld jövőjének védelmére, és az emberi felelősség fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet.

A megjelenteket Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, aki többek között a következőket mondta a diákoknak: – Földünk jövője, védelme a ti kezetekben van. Pályamunkáitokkal azt bizonyítottátok, hogy komolyan gondolkodtok bolygónk jövőjéről. Értéket teremtettetek, amivel felelősségeteket és környezettudatos magatartásotokat bizonyítottátok. Az általános iskolások számára hirdetett irodalmi pályázatra 160 alkotás érkezett szerte a megyéből. Az első három helyezett alkotáson kívül a zsűri 20 alkotást különdíjban részesített, melyből kettőt a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai, Széll Nóra 5. osztályos és Horváth Petra 8. osztályos tanuló érdemelt ki. Ezen kívül az iskola a 10 legtöbb pályamunkát beküldő intézmény egyikeként százezer forintos könyvutalványban is részesült. A nyertes pályamunkákból hamarosan könyv is készül, melyet szintén megkapnak az érintett diákok és intézmények.

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...