Látogatás Eperjesen

Látogatás Eperjesen

2017-12-04 15:23:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Határontúl
Bízunk benne, hogy ez a találkozás közösségeink közeledését erősítik majd a jövőben

Ján Babjak atyánál, az eperjesi (Szlovákia) görögkatolikus metropolitánál tett látogatást Kocsis Fülöp metropolita november 29-én. Útjára elkísérte őt dr. Seszták István helynök és Lukács Imre, ökonómus is. Az esemény különlegességét az is erősítette, hogy ezen a napon hivatalos keretek között is találkozott Magyarország második legnagyobb városának, Debrecennek a polgármestere, a görögkatolikus Dr. Papp László és Szlovákia harmadik legnagyobb településének, Eperjesnek a polgármesterasszonya, Andrea Turčanová.

A vendégek a látogatás kezdetén az eperjesi metropolitai hivatalt és a Székesegyházat tekintették meg. A városházán történt hivatalos, ugyanakkor őszinte és baráti találkozást és jóhangulatú ebédet követően pedig a szlovák görögkatolikusok egyik lelki központját, Lutinát keresték fel a magyarországi látogatók. 

Bízunk benne, hogy ez a találkozás, annak egyházi és polgári része is, közösségeink közeledését erősítik majd a jövőben.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...