A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, május 18-án kelt közleménye alapján könnyítéseket vezetnek be, vagyis módosul ez a határozat:
A látogatási tilalom a jövőben nem terjed ki:
A korábban kiadott kijárási tilalom nem terjed ki:
Azon intézmények esetén, ahol fennáll a kijárási tilalom, a következő okokból hagyhatják el az intézményt:
Mint írják, a kedvező járványügyi helyzet miatt tartják indokoltnak, hogy a korábban kiadott látogatási és kijárási korlátozásokat enyhítsék azon intézmények esetében, ahol nem gondoznak a veszélyeztetett ellátotti körbe tartozó idős vagy krónikus betegségben szenvedő személyeket. Tekintettel arra, hogy a gyermekek nem tartoznak a COVID- 19 vírus kiemelt rizikócsoportjába, így indokolatlan ezen intézmények esetében a látogatási tilalom fenntartása.
A közlemény kiterjed arra is, hogy a fogyatékos személyek és a pszichiátriai betegek ellátását biztosító szociális szakosított intézményekben egyre nagyobb feszültséget okoz a bezártság, így ezen célcsoportok esetében is indokolt szabadidős tevékenység keretében az intézmény elhagyásának engedélyezése.
Ennek megfelelően a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményekben lazítanak a korábbi szabályokon, vagyis a látogatási és kijárási tilalom már nem áll fenn
A szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központban továbbra is látogatási tilalom van érvényben, ám az intézmény által szervezett napi szabadidős tevékenység céljából való kijárás megengedetté vált.
Az idősotthonokban továbbra is fennmarad a látogatási és kijárási tilalom:
Szociális intézményeinkben a felvételi zárlat továbbra is fennáll, az egészségügyi szolgáltatótól a járványügyi feladatok ellátása miatti átadásra kerülő személyek kivételével.